Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 1-2. sz.

Figyelő - VÉGH LÁSZLÓ: Eszmény és történelem (Dohai István: Tűnődések a történelemről...)

Kereskedelem, közlekedés, szállítás, szakmai szervezkedés, béke és biztonság mind lehetőséget adott a szakosodásra, a tehetségek kiválására, a városias élet fejlődésére. A vérségi szerveződés fokozatos lebontásával a korábban lefojtott erőforrások felszabadultak és anyagi, szellemi gyarapodást eredményeztek. Önmagát gerjeszti a fejlődés, az új lehetőségek egyre újabb emberi erőforrások bevonását serkentik. S a munkamegosztás előrehaladtával mindinkább eltűnnek a vérségi társdalomra jellemző alá-fölé rendelési viszonyok. Miként alakította a kereszténység Európát? Ma az ember az anyagelvűség egyoldalúságában nevelkedik, ezért a történelem menetére vonatkoztatva megütközéssel fogadja a lelki élettávlat és Isten említését, a kinyilatkoztatás és általában a vallási tartalmakra utaló kifejezések használatát. Pedig az emberiség a legújabb korig minden tettét, cselekedetét, alkotó munkáját Istenben bízva végezte, lelki élettávlata az istenhiten alapult. Aligha kétséges, hogy a társadalomban a lelki élettávlat szerepe meghatározóan fontos. Áthatja a társadalom szellemiségét, következményeként alakulnak az emberi viszonyok, köztük a jog is. Dobai István a társadalom kialakulását és fejlődését mindig a lelki élettávlat hátterén szemléli, így jut el a jelenkorig, amikor az istenhit már elveszíti történelmet alakító szerepét. Isten létének közvetlen, kézzelfogható bizonyítéka nincs, ezért Isten csak azokra gyakorol hatást, akik hiszik a létezését. Dobai szerint körülbelül minden harmadik embernek van közvetlen istenélménye: az ő tanúságtételük képezi a többi ember értékrendjének alapját. Akár kereste Isten tetszését, akár nem, az ember mindig számolt Isten létezésével. Állati tehetetlenségéből, kiszolgáltatottságából istenhite emelte ki. Ez adott számára magasabbrendű eszméket, eszményt. A történelem megértéséhez elegendő, ha időben végigkövetjük a vallás - mint az akarati cselekvés legfőbb tényezője - anyagi világbeli megnyilvánulásait. Maga Dobai a kereszténység történetét tekinti át, mert úgy ítéli meg, hogy az emberiség az egyistenhit krisztusi vonalát követve jutott el legtovább az anyagi, szellemi és lelki fejlődés útján. Kezdettől fogva az a papság hivatása, hogy a lelki élettávlat és az anyagi világ közötti kapcsolatot erősítse, az Istentől kapott törvényeket továbbítsa a társadalomnak, és nevelje, építse az embert. Dobai a jogfejlődés példáján mutatja be, miként jött létre a Római Birodalom romjait elárasztó barbár népekből a keresztény műveltségű Európa. A kereszténység ezerhatszáz éven át társadalmi kényszerhatalom birtokában volt, és meghatározó befolyást gyakorolt a közéletre. Először az Isten iránti kötelességekre kellett megtanítani a Krisztus iskolájába iratkozott barbár népeket. Hitüknek nagyon sokat kellett fejlődnie ahhoz, hogy megfelelő lelki élettávlathoz juthassanak. Később az egyház léleképítő tevékenysége kilépett a szorosan vett vallásgyakorlás köréből, és átment a művelődés körébe. Megkezdődött a szellemi élettávlat birtokbavétele. Az oktatás, meggyőzés, példaadás, ismeretterjesztés eszközével, a tudomány és a művészet segítségével igyekeztek a keresztény élet