Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 1-2. sz.
Figyelő - VÉGH LÁSZLÓ: Eszmény és történelem (Dohai István: Tűnődések a történelemről...)
szabályait a hívőkben készségekké fejleszteni. E folyamat során azonban kialakult a keresztény anyagi műveltség is. A barbár hódító számára idegen volt az Isten előtti egyenlőség és a felebaráti szeretet tág keblű, hódítóra és hódoltra egyaránt vonatkozó tanítása. Azonban általában is elmondható, hogy a különböző eszmények szolgálatában álló közösségek versenyében az győz, amelyik nagyobb mértékben képes ösztönei megfékezésére, amelyik hatékonyabban tudja megvalósítani magasabb értékrendjének előírásait. Az emberiség valamennyi méltányolható vívmánya az ösztönök fölötti győzelemből született. A kereszténység iskolájában Európa az emberiség sorsát meghatározó központtá vált. Értékrendje világszerte elterjedt, s e keresztény értékrend hátterén jelent meg a jog legnagyobb alkotása, az emberi szabadságot biztosító liberális nemzeti jogállam. A keresztény lelki és szellemi vezetés hanyatlása Dobai mégis úgy látja, hogy az egyetemes emberi művelődés, Európa szellemi élettávlatának kiteljesedése a reformációt követő korszakban megtorpant. A továbbiakban már sem a katolicizmus, sem a protestantizmus nem tudott alkalmas lelki és szellemi vezetést kínálni Európa értelmiségének. A római egyház megmerevedett és tilalmazott, a protestantizmus pedig gyülekezeteibe vonult vissza. A reformáció - részben társadalmi kényszerből, részben a hívek egyetemes papságára építve - a krisztusi tanítások megvalósítását jelentős részben a nem papi értelmiségre bízta. Azonban csakhamar nyilvánvalóvá lett, hogy ez az értelmiség - megosztottsága, szakmai és egyéb részérdekei miatt - nem alkalmas ilyen horderejű feladatra. Közben az egyháznak a szellemi életre gyakorolt befolyása egyre csökkent, sőt az egyház maga került egy-egy részérdek befolyása alá. A lelkész értelmiség hovatovább védekezésbe szorult, így a hitrendszer és a viselkedéstan részint megrekedt a 16. századi szinten, részint - a nem lelkész értelmiséggel versenyt futva - a szabadságjogok, az anyagi világ és gazdaság felé fordult. Másrészt - mivel a viaskodó felekezetek főleg az egymás közti különbségeket vitatták - a Szentírás korhoz szóló üzeneteire, az erősen fejlődő emberiség előtt álló súlyos kérdések elemzésére alig maradt erő. Az egyház csak megkésve merült el az olyan gondok tanulmányozásában, mint hogy hogyan kell felhasználni az egyre nagyobb bőségben termelt anyagi javakat, vannak-e, s ha igen, akkor melyek a fejlődés előtti korlátok, miként kell élni a szabadsággal stb. Míg a lelki élettávlat sorvadt, az anyagelvű felfogás egyre népszerűbbé vált. A hit általi útmutatás híján az emberi célok kitűzése és elérése mindinkább az értelem kiváltsága lett. A természettudomány viharos fejlődése ugyancsak az észközpontúságot erősítette. Az anyagelvűség a társadalmi kérdések vizsgálatára is átterjedt. Egyes protestáns felekezetek, irányzatok erős ószövetségi hatás alatt maguk is a haszon - mint általános értékmérő - hirdetőivé váltak. Az anyagelvűség sikerein alapuló értékrend hovatovább mindenre kiterjedt. Megfojtotta az emberi élet távlati célját, így veszélybe sodorta magát az életet. Ahogy a szabadpiaci verseny erősödött, úgy szorult háttérbe a kereszténység valódi