Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 1-2. sz.

Figyelő - VÉGH LÁSZLÓ: Eszmény és történelem (Dohai István: Tűnődések a történelemről...)

Társadalmak szerveződése Hatalmas erőforrás, fejlődésre ösztönző erő lehet a lelki élettávlat, amely „lelkesíti" az embert és a társadalmat. De hogy a társadalomra gyakorolt hatásával foglalkozhassunk, alaposabban meg kell vizsgálnunk, milyen emberi erőforrások felszabadulása serkenti a fejlődést. Dobai István elveti azt a történelemfelfogást, amely a társadalmi szerveződést, a fejlődést kizárólag a tevékenységre, a munkamegosztásra, ebből fakadóan a társadalmi osztályokra és az osztályharcra alapozza. A tevékenységi elven kívül hangsúlyozza a vérségi elv fontosságát is, amely a leszármazás természetes rendje szerint szervezi társadalomba az embereket. E vérségi szerveződés ugyan ma már csak a legszűkebb közösségben, a családban játszik uralkodó szerepet, de a történelem során valamennyi közösség és társadalom a vérségi és tevékenységi elvek tiszta vagy kevert alkalmazásával épült fel. Míg a vérségi szerveződést egyfajta természetes, megmásíthatatlanul kijelölt társadalmi helyzet, függőleges alá-fölé rendeléses tagozódás jellemzi, addig a polgári, tevékenységi elvű társadalom mellérendelő tagoltságú, amelyben mindenki kötetlenül, képességei szerint találhatja meg a helyét - ha tudja. Vizsgálva a nő és a férfi ösztönvilágát, Dobai természetes alapegységként mutatja be a házasságot, azaz egy férfi és egy nő állandó életközösségét, gyermekeik közös fölnevelését. Másrészt azonban hangsúlyozza, hogy a „család" kifejezés eredetileg a régi nagycsaládot, háznépet jelentette, amelybe az élő családatya, már felnőtt fiai, valamint szolgáik családjai is beletartoztak. Gyakran megtörtént, hogy a szolgák nagy része más, nemrég meghódított nép fiaiból került ki: ebben az esetben a nagycsalád különböző helyzetű, származású és nyelvű emberek közössége volt. A nagycsalád mindenféle emberi szükségletről gondoskodott, gazdasági, védelmi, nevelési, oktatási, betegápolási feladatokat egyaránt ellátott. Mind a származási, mind a munkamegosztás szerinti tagozódás érvényesült benne, s éppen a fenmaradást legjobban segítő, természetes módon. A tágabb vérségi és polgári közösségek - nemzetség, törzs, nemzet - valamennyien a nagycsaládból fejlődtek ki. Bár a fennmaradás szempontjából a nagycsalád úgyszólván tökéletes, de munkamegosztása is csak a fennmaradáshoz viszonyul: ezért a műszaki haladás és a szellemi tevékenység már nem fér bele a kereteibe. Papságnak, egyházi szerveződésnek, tudományos tevékenységnek a vérségi szerveződésű társadalom nagycsaládjaiban nincs helye. Hatalmas emberi erőforrások maradnak elfojtva a vérségi társadalmakban, hiszen az egyéni kiemelkedésre jó ideig csak az egyetlen munkamegosztási közösség, a katonaság adott lehetőséget. Azok a megszállottak, akikre az anyag feletti, örökléti világ lelki élettávlata erősebben hatott, mint a földi, társadalmi hatalom, ki lettek közösítve vagy önként hagyták el nagycsaládjaikat. Magányos koldusként közvetítették a túlvilági üzeneteket, gyógyítottak, kuruzsoltak, míg később fokozatosan külön hivatásrendbe, a papságba egyesültek. Ezek a vallási csoportok voltak az első polgári elvű szerveződések. A két hivatásrendi közösség - katonaság és papság - a továbbiakban egymást erősítette. Az első városias közösségek magja egy-egy vallásgyakorlási hely, szentély volt. A katonaság azonban nemcsak élelmiszert, hanem más fogyasztási cikkeket, ruhát, fegyvert is igényelt. A kereslet lassan-lassan a szakosodás kiteljesedését vonta magával. 212