Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 1-2. sz.

Figyelő - SZENTPÉTERI MÁRTON: Válságok és reformtörekvések (Viskolcz Noémi: Reformációs könyvek)

mélyén ihletforrásként mindvégig megmaradnak azonban a kuhni értelemben vett paradigmák küzdelmének krízisidőszakára vonatkozó észrevételek. Kuhn koncepciója szerint a válság az az időszak, amikor a rivális tudományos paradigmák küzdelme még korántsem dőlt el.

16 így tágabb értelemben válságterméknek tekinthető minden olyan szellemi és kulturális produktum, amire a paradigmák küzdelmének krízisidőszaka rányomja a bélyegét - klasszikus értelemben ilyen volt például Tycho Brahe kompromisszumos rendszere a ptolemaioszi és a kopernikuszi világkép vitájában. De ebben az értelemben tekinthetőek Alsted enciklopédiái is tipikus .krízistermékeknek a kuhni hipotézis „puha" értelmezése mellett. Alsted sajátos eklektikájában ugyanis valóban a legkülönfélébb egymással vetélkedő tudományos és szellemi paradigmák szimultaneitásával kell számolnunk, nem beszélve a mediális megfontolások - vagyis a tökéletes kombinatorikus enciklopédiában testet öltő félorális mnemotechnikai hagyomány és a topikus enciklopédiában megtestesülő nyomtatott könyv funkciójának - keveredéséről, vagy ezzel párhuzamosan az enciklopédikus projektum kettős célközönségéről, tehát az okkult, hermetikus úzust értő, beavatott „kevesekről" és a topikus alkalmazást ismerők nagy többségéről.

17 A válságot formális értelemben kezelő krízistermék fogalma tehát egyértelműen kuhni ihletésű, míg Viskolcz Noémi hasonló szóhasználata jóval inkább a Hauser-Klaniczay-modell örököseként mutatja be a szerzőt, amennyiben a könyvében tárgyalt - a Johann Arndt szellemében vett „harmadik reformációhoz" köthető - szellemi termékek végső soron egy széles körű lelki válság írott megtestesülései, mégpedig elsősorban tartalmuk szempontjából. Egy valóban sokrétű eszme- és kultúrtörténeti válságnarratíva természetesen egyesíti majd ezeket a szempontokat, sőt a társadalomra, az államberendezkedésre és a gazdaságra vonatkozó nélkülözhetetlen elméletekkel is gazdagítja azokat. Noha első látásra ez talán nem mindenkinek nyilvánvaló, éppen ezért jelentős Viskolcz Noémi könyve a hazai szakközönség számára is, hiszen a 17. század válságának olyan, főként német orientációjú szövegeire mutat rá, amelyek mindeddig szinte teljesen hiányoztak a hazai szakmai köztudatból. Most azonban térjünk vissza a könyv konkrétabb tárgyához, az evangélikus egyháznak a 17. század első felében jelentkező kríziséhez, avagy a Wallmannt követő megfontolások szerint vett „lelki válság" bizonyos összefüggéseihez. Mint Viskolcz Noémi arra rámutat, az egyházat érő kritika Permeierék részéről „elsősorban arra vonatkozott, hogy a reformáció nem valósult meg a maga teljességében, s az egyház eltávolodott a nagy reformátorok által megálmodott eszménytől" (323). Permeier egyenesen egy olyan „harmadik reformációról" szólt Johann Arndt szellemében, amely az ember belső reformját, megtisztulását célozta meg. Ez az igény nála és elvbarátainál csakúgy, mint a nagy reformátoroknál - gondoljunk például Luther antiarisztotelizmusára -, illetve a radikális reformáció híveinél igen gyakori teológusellenességgel, antihumanizmussal, illetve antiintellektualizmussal párosult. Permeierék szerint ab ovo gondok voltak az evangélikusok keresztény ideáljának megvalósításával, ahelyett ugyanis, hogy „a hitben újjászületett ember Krisztushoz hasonlatos" életét élték volna, sokan „úgy élték meg a reformációt, mint a törvényes egyházi szabályozás alóli felszabadulást. Ennek a helyére kellett valami újat felépítenie a reformátoroknak, amely másfajta lehe-