Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.
Seminarium Ecclesiae - BENYIK GYÖRGY: Misszió, avagy új evangélizációa római katolikus egyházban
A magyar katolikus egyház új evangélizációja Az öröklött egyház a két világháború között Magyarország történelmi keresztény missziójára terjedelmi okok miatt nem térünk ki. Csak a legújabb idők belmissziós problémáit tárgyaljuk röviden, azzal a céllal, hogy a mai helyzetet könnyebben megérthessük. Ma már a múlt legendájához tartoznak azok a kiépített struktúrákkal működő keresztény egyházak, amelyek a magyar közintézmények előtt természetes tiszteletet kaptak, és amelyeket Mindszenty József bíboros (1892-1975), 22 Ravasz László (1882-1975) 23 református és Ordass Lajos (19012978)24 evangélikus püspök nevével fémjelezhetünk. Ez a három, a közvélemény előtt nem rehabilitált püspök a velük szembeforduló politika miatt említhető egyszerre, és nem azonos pasztorális vagy katechetikai nézeteik miatt. Annyiban azonosak, hogy az egyházvezetők prófétai küldetését teljesítették, és meg is kapták érte a próféta jutalmát (lásd Jeremiás). Érdemes emlékeztetni, hogy a katolikus egyház Mindszenty bíboros idején nagy tömegeket mozgatott, és ezek a tömegek megfelelő vallási ismeretekkel rendelkeztek; életmódjuk (vasárnapi misehallgatás, gyónás, egyházi házasságkötés, gyerekek hitoktatásra küldése) tekintetében előírt egyházi kötelességüknek 90%-ban eleget tettek. Hasonló mondható el a protestáns egyházakról is, bár ami a kultúrprotestantizmus korszakát illeti, a hivatalos egyházhoz való érzelmi kötődés más jellegű volt, és talán lazább is, mint a hívek kapcsolata a katolikus egyház vezetéséhez. A katolikus sajtó, a Szent István Társulat, 25 a Katolikus Szemle 26 sokat tett a magyar keresztény katolikus kultúra elmélyítéséért. 27 A katolikus igehirdetés és pasztoráció azonban erősen népegyházi jellegű volt. A falusi emberek életmódjához volt igazítva, és dominált a szentségi pasztoráció, vagyis bizonyos hitoktatási ismeretanyag szükséges volt egy-egy szentség kiszolgáltatásához. Elsőáldozási és bérmálási oktatás, jegyesoktatás képezte a hitoktatás alapját. Sok katolikus általános és középiskola volt, amelyekben a lelki nevelés megfelelő szinten folyt. 28 A felnőtt lakosság vallási ismereteit jórészt a prédikációból vehette, inkább a városokban volt gyakorlat egy-egy teológiai tanár vagy jobb szónok által vezetett konferenciabeszéd-sorozat. Azonban ezekben a beszédekben a morális-buzdító érzelmi elem dominált a vallási-információs vagy a filozófiai-analitikus elemmel szemben. A beszédek dogmatikai és morális jellegűek voltak, és erőteljesen átjárta őket az apologetika. Az egyházvezetők a kormányokkal vitáztak, de híveik egyértelműen mögöttük álltak. így a vezetők által hirdetett hivatalos egyházi nézeteket a templomba járó hívek széles körében elfogadták, és csak a társadalom szűk rétegében váltottak ki ellenállást. Akkoriban a püspökök beszédeit csak néhány újságíró kritizálta, a liberális sajtó pedig nem vett róluk tudomást. A két világháború között a magyar társadalomban a kereszténység erőteljesen felekezeti életformákhoz és szokásokhoz kötődött. A keresztény felekezetek közötti kommunikáció igen gyér volt, inkább rivalizáltak egymással. Az egyes keresztény emberek öntudatát áthatotta a „sokan vagyunk" vagy „társadalmi tényezők vagyunk" egymást erősítő tudata. A papság és a hívek vallási műveltsége között viszont óriási szakadék volt. A vallásról szerzett ismeretek a gyermekkorhoz kötődtek, a felnőtt keresztény embertől problémátlan világnézetet vártak el, és csak a morális problémákat gondozták.
