Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

Seminarium Ecclesiae - BENYIK GYÖRGY: Misszió, avagy új evangélizációa római katolikus egyházban

Nem véletlen, hogy XXIII. János pápa 1959-ben, a zsinat meghirdetésekor kinyitotta dolgozószobája ablakát, ezzel is jelezve, hogy mit vár a zsinattól: érkezzen friss levegő a katolikus egyházba. A következő években megszületett a nemzeti nyelvű liturgia és a megváltoztatott miseszöveg (novus ordo), megváltozott a más keresztény felekezetekkel való kapcsolat jellege, de még a más vallásokhoz fűződő kapcsolatokban is évszázadok óta elképzelhetetlennek tűnő hangsúlyváltozások következtek be.

13 Ad Gentes - az egyház missziós tevékenységéről Célszerű néhány szemléletváltó zsinati dokumentumra felhívni a figyelmet, anélkül, hogy részletesen elemeznénk őket. Ezek között első helyen érdemes említeni az Ad Gentest (a továbbiakban: AG), amely az egyház missziós tevékenységéről szóló határozatot foglalja magában. Ebben jelenik meg a tanúságtétel fogalma, amely minden keresztényre vonatkozik. „Mert minden kereszténynek, bárhol él is, élete példájával és a beszéd tanúságételével úgy kell megmutatnia a keresztségben magára öltött új embert és a bérmálásban elnyert Szentlélek erejét, hogy aki csak látja jó cselekedeteit, dicsőítse az Atyát, és jobban megértse, mi az élet valódi értelme, és milyen egyetemes az emberek közössége" (AG 2,11). A katekumenátusról is megváltozott a korábbi tudásközpontú vélemény. „A katekumenátus nem a hittételek és parancsok egyszerű előterjesztése, hanem bevezetés a keresztény életbe" (AG 2,14). A papnevelésre utalva kifejezett igényként fogalmazza meg, hogy „...a növendékekben mindig érvényesülhessen saját népük gondolkodás- és cselekvésmódja" (AG 2,16). Változás történik a hierarchiaközpontú egyházszemléletben is, mégpedig meglepő fogalmazással. „Az egyház nincs igazán megalapítva..., ha a hierarchia mellett nincs meg a világi hívők komoly és dolgos rétege" (AG 3,21). A missziós tevékenység és a kultúra összehangolásáról a következőket írja a dokumentum: „Krisztus, de az egyház is, mely az evangélium hirdetésével tanúskodik róla, minden faji és nemzeti különbözőség felett áll, nem is lehet senkinek és sehol sem idegen" (AG 1,8). Egészen új szempont a keresztény közösségtudat a más keresztény egyházakkal: „Az újonnan megkereszteltek között erősíteni kell az ökumenikus szellemet, őszintén értékeljék azt, hogy a Krisztusban hívő testvérek Krisztus tanítványai, akik újjászülettek a keresztségben" (AG 3,15). A dokumentum a helyi hierarchia kialakítását is szorgalmazza, jóllehet külföldi misszionáriusok nélkül nem lehet meg sok misszió. Ezért ajánlotta: „A fiatal egyházak helyi születésű papjai lelkesen fogjanak hozzá az evangélium terjesztéséhez, működjenek együtt a külföldi misszionáriusokkal" (AG 3,20). A missziós területeken a papság mellett a diakonátust és a katechéták intézményét is erőteljesen fejleszteni kívánja. A missziók ügyét a Hitterjesztési Kongregációnak rendelik alá (AG 5,29), kivéve a keleti egyházakkal érintkező területeket. Ez a kongregáció kapcsolja össze vagy koordinálja a különböző püspöki karok, illetve a szerzetesek működését a missziós területeken. A püspököknek előírja, hogy támogassák a missziókat, küldjenek missziós munkára jó papokat, még akkor is, ha a helyi egyházmegyében paphiány van (AG 6,38).