Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

Seminarium Ecclesiae - GONDA LÁSZLÓ: A protestáns iskola mint misszió?

közben ragadjanak meg minden kínálkozó alkalmat az evangéliumi üzenet hirdetésére (például természettudományos tantárgyak esetében egy-egy jelenség bibliai említéséből induljanak ki).

9 Ez az álláspont - a látszat ellenére - ugyancsak elválasztja egymástól az iskolát és a missziót, hiszen képviselői számára esetleges, hogy az egyház éppen az iskolában - és nem a templomban vagy a dzsungelben - folytatja misszióját. Nem vitatjuk, hogy a két fentebbi álláspont

10 képvisel bizonyos részigazságokat, és azt is elismerjük, hogy mindkét nézet tiszteletreméltó elkötelezettségek alapján állhat, mégsem kerülhetjük meg azt a dilemmát, amelyre Kósa László akadémikus hívja fel a figyelmünket: „Egyelőre azonban még nem világos, hogy az egyházi iskolák a széleskörű társadalmi szükségletet, tehát a vallásosság körét is meghaladót, vagy a saját utánpótlást részesítik előnyben. Az előző megoldás a társadalomban arctalan föloldódás, a második az elszigetelődés veszélyét hordja magában."

11 Michael Goheen kanadai missziológus magyarul is olvasható egyik tanulmányában ugyanezt - általánosságban - úgy fogalmazza meg, hogy a keresztény missziót á mai nyugati civilizációban a kulturális szinkretizmus és a kulturális irrelevancia kettős veszélye fenyegeti.

12 A keresztény misszió időszerűtlensége? A keresztény misszió fogalmához korunkban egyre több negatív képzettársítás kapcsolódik. A türelmetlen és fanatikus hittérítő gyakran karikírozott képe és a fundamentalista, túlfűtött, egészségtelen önmarcangolást vagy cukormázas álomvilágot hirdető evangélizátor sztereotípiája sokakban eleve elzárkózást vált ki mindazzal szemben, amit „misszióinak" nevezünk. S ha ezt a jelenséget - legalábbis részben - a tudatlanság és a manipuláció számlájára kell is írnunk, egészében mégis komolyan kell vennünk, különösen azért, mert nem tarthatjuk teljességgel megalapozatlannak. A 20. század közepétől ugyanis valóban beszélhetünk a keresztény misszió válságáról, a protestáns missziói munka világszerte tapasztalható elbizonytalanodásáról.

13 Ennek hátterében olyan történelmi-politikai, filozófiai és teológiai okok vannak, amelyekre itt csupán jelzésszerűen utalhatunk. A hagyományos értelemben vett nyugati gyarmatbirodalmak összeomlása és a déli félteke országainak függetlenségi mozgalmai

14 a II. világháború után ráirányították a figyelmet a keresztény misszió és a gyarmatosító szempontok összefonódására, valamint a nyugati keresztény misszió és a nyugati civilizáció kulturális terjeszkedésének kapcsolatára. A sokszor túlzó és érzelmileg is motivált kritika olyan súlyos kérdésekre világított rá, amelyeknek megválaszolása az 1950-es évekre immár elodázhatatlanná vált: a gyarmati politika és a misszió összefonódása, az egyház és az állam, az evangélium és a kultúra, valamint a „fehér" és a „bennszülött" egyház viszonya a külső és belső kritika kereszttüzébe került. Mindehhez hozzájárult a két világháború, Auschwitz, Hirosima, később pedig a Gulagok okozta mélységes elbizonytalanodás a nyugati civilizáció keresztény minőségével kapcsolatban, felvetve a kérdést, hogy a 20. század első felének szörnyűségei után van-e még erkölcsi alapja a Nyugatnak keresztény missziót folytatni. S végül a nagy világvallások