Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

Seminarium Ecclesiae - GONDA LÁSZLÓ: A protestáns iskola mint misszió?

hogyan alkalmazhatók a pedagógiai gyakorlatban. Egy ilyen témafelvetés egyúttal szerény hozzájárulás lehet a lelkészi és „laikus" értelmiség között folytatandó eszmecsere élénküléséhez, amelynek szükségességét Kósa László akadémikus és Győri L. János is kiemeli mint a protestáns egyházak megújulásának egyik peremfeltételét.

7 Az alábbiakban a teológia egyik szűkebb területe, a missziológia - az egyház missziójával foglalkozó tudományág - néhány felismerésének fényében teszünk kísérletet az iskola és a misszió viszonyának megvizsgálására, és ugyanezekből kiindulva vázolunk fel néhány, a kérdés tekintetében lényegesnek tűnő szempontot. Iskola vagy misszió? A protestáns iskola és a keresztény misszió gondolatának összekapcsolásakor általában két jellegzetes reakcióra számíthatunk. Az egyik mindenestől elutasító: az egyház közoktatási intézményeinek fenntartásával közfeladatot vállal át, tehát az egyházi iskola sem vállalkozhat másra, mint hogy a kerettantervek által kijelölt ismereteket és készségeket adja át a tanulóinak. Sajátos egyházi szempontokat természetesen érvényesíthet, egyrészt a helyi tantervek által biztosított lehetőségeket kihasználva, másrészt a hittan oktatásának (kötelező vagy fakultatív) felajánlásával, azonban - a fentebbi vélemény szerint - ilyen esetekben sem kívánatos a személyes állásfoglalás kinyilvánítása, hiszen a vallási meggyőződés mind a pedagógus, mind a tanuló esetében „magánügy". Az iskola és a misszió tehát nem fér meg egymással: az iskola nem templom, a katedra nem szószék, a tanár pedig nem prédikátor. Az egyház és a misszió ez esetben szinte egymást kizáró fogalmak: a közoktatás célkitűzései világosak, az egyház iskolafenntartóként közfeladatot vállal át, tehát iskoláiban nem nyújthat sem többet, sem kevesebbet, mint amire felhatalmazást kapott. Az egyházi jelleg kizárólag az iskola pedagógiai programjának teológiai-filozófiai forrásaiban ragadható meg; „hittérítésnek" nincs helye egy közoktatási intézményben. Ezzel szemben áll a másik, nem kevésbé jellegzetes álláspont, amely élénken helyesli az egyházi iskola „missziói" értelmezését: a protestáns iskola igenis legyen a misszió eszköze. E nézet vallói mintha egyfajta rangsort állítanának fel az iskola oktatási feladatai és a misszió között, úgy fogva fel az egyházi közoktatást, mint különleges miszsziói mezőt. A tanulók szülei különféle - nem mindig vallási - indítékoktól vezéreltetve egyházi intézménybe adják a gyermekeiket, akik ott - végre - az evangélizáció hatókörébe kerülnek. Az utóbbi vélemény képviselői sem vitatják ugyan, hogy az iskolának be kell töltenie alapvető oktatási funkcióit, ám úgy vélekednek, hogy az egyház az iskolában egyfajta „második programmal"

8 van jelen: sajátos célja kizárólag az, hogy a diákokat (és a tanárokat) hitre vezesse. Az egyház tehát mintegy „elviseli" az iskola alapfunkcióit annak érdekében, hogy missziójával minél szélesebb kört érhessen el. Az iskolai áhítatok, az évnyitó és évzáró istentiszteletek, valamint a családi istentiszteletek közvetlen evangelizációs alkalomként szolgálnak olyan közösségek számára, amelyek „egyébként" nem jönnének be templomainkba. Azok a pedagógusok, akik elkötelezett egyháztagnak vallják magukat, arra kapnak biztatást, hogy szaktárgyuk oktatása