Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

Seminarium Ecclesiae - GONDA LÁSZLÓ: A protestáns iskola mint misszió?

hezen találja a támpontokat sajátos feladatának megfogalmazásához, és legtöbbször a történelmi múlt mintáihoz próbál visszanyúlni kapaszkodókért.

2 A protestáns iskolákkal kapcsolatban ugyanakkor szinte közhelyszerűvé vált az a tétel, hogy egyházaink szolgálatához sajátos küldetésük betöltésével járulhatnak hozzá. E küldetés meghatározásakor azonban már korántsem találkozunk konszenzussal. Különösen szembeötlő, hogy míg a protestáns iskolaügyet szívén viselő úgynevezett világi értelmiség

3 részéről számos - teológiai szempontokat is érintő - írás jelent meg e tárgykörben, addig a teológiai tudományosság mintha mostohagyermekként kezelné az iskolaügy kérdését. A katekézis, a vallásoktatás tárgyában örvendetesen élénk publikációs tevékenység tapasztalható egyházaink szaklapjaiban, az iskolarendszer közegyházi szerepéről azonban annál kevesebb írás jelenik meg teológusok tollából. Az okokat csak találgathatjuk. A háttérben bizonyára ott van egyfajta - valószínűleg túlzott óvatosság, amely még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy az egyház ideológiai kényszert kívánna alkalmazni iskoláiban. A tanárság részéről pedig gyakran bizonyos gyanakvás tapasztalható a lelkészi karral szemben, attól tartva, hogy a lelkészek szakmai megalapozottság nélkül kívánnak beavatkozni az iskolaügy kérdéseibe. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az a felfogás sem, amely különösen az ébredési irányzatokban erős, és amely az iskolát idegen testnek látja az egyház sajátos szolgálatában. Túróczy Zoltán egyik, az egyházi iskolák lelki elsekélyesedését ostorozó írásában már 1938-ban így fogalmaz: „Az egyháznak nem kell iskolákat fenntartania. Nem lényegéből fakadó szerves munka ez. Idegen munkaterület a számára."

4 Ma ugyan ezt a nézetet a nyilvánosság előtt szinte senki sem hangoztatja, hatása, feltételezésünk szerint, mégsem éppen elhanyagolható egyházainknak egy igen aktív rétegében. E jelenség teológiai gyökereinek részletes feltárása meghaladja írásom kereteit, ezért csupán jelzésszerűen mutatok rá, hogy a háttérben az ébredési teológiáknak a modernitás világképétől való implicit függőségét, pontosabban „a vallás magánügy "-gondolat hatását sejthetjük. A két világháború közötti korszak gazdag protestáns szellemi kincsestára természetesen a fentebb idézettel szöges ellentétben álló, tehát a protestáns iskolák küldetését magasra értékelő írásokat is magában foglal. Ez utóbbi szemléletet jól példázzák Szathmáry Lajos ma is igen aktuálisnak tűnő szavai: „Külön protestáns iskoláink fenntartásának egyedüli létjogosultságát csakis bizonyos értéktöbbletek jelenthetik, amelyeknek nemzeti közéletünkbe való bevitelére közérdekből múlhatatlanul szükség van. (...) Protestáns iskoláink által nyújtott értéktöbblet nélkül az egész nemzet maradna szegényebb, azaz mulasztást követnénk el, ha a nemzet szellemi arculatának szintéziséből a reformáció nyújtotta értékeket kiszorítani engednők."

5 További kutatás tárgya lehet annak a kérdésnek a vizsgálata is, hogy a protestáns kultúráról és az iskolaügyről folytatott, igen színvonalas irodalmi viták és a keresztény misszió mibenlétével foglalkozó, nem kevésbé magas szintű teológiai eszmecserék mennyiben hatottak egymásra a két világháború között, és mi lehet az oka annak a jelenségnek, hogy - legalábbis a református egyházban - a 30-as években kiadott missziói szabályozások nem tartották fontosnak az iskolaügy bevonását a misszió körébe.

6 Nem tűnik tehát érdektelennek tovább vizsgálni azt a kérdést, hogy milyen teológiai szempontok járulhatnak hozzá a protestáns iskolák küldetésértelmezéséhez, és ezek