Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - REUSS ANDRÁS: A hazai evangélikus teológusképzés gondjai és távlatai

Egyház Az elmondottak alapján világos, hogy a teológiai tudomány egyrészt a Lélek által elkötelezve, másrészt az értelem eszközeivel vizsgálja úgy az egyház hitét, annak tartalmát és emberi viszonylatait, mint az egyház igehirdetését, tudniillik hogy megfelel-e forrásának, Isten Jézus Krisztusban megjelent evangéliumának. A teológia ily módon arra törekszik, hogy segítse az egyház szolgálatát és felkészítsen az egyházi szolgálatra. Ebben az összefüggésben egyfelől az egyház és a teológia egymástól való kölcsönös függetlenségéről, másfelől egymás iránti kölcsönös elkötelezettségéről kell beszélni: Jézus Krisztus mindkettőjüknek Ura, és mindkettőjük a Krisztus-követésben felelhet meg elhívásának (Müller 1990, 173. o.). A függetlenség és az egymásra utaltság nagyon összetett, állandó figyelmet igénylő viszonyt feltételez. Ha a teológia elszakad az egyházi élettől, mindig egyfajta öncélúság és érthetetlenség veszélyét idézi föl: vagyis gyakorlati tudomány abban az értelemben, hogy használatra való. Célja, hogy megfogalmazza a keresztény bizonyságtétel tartalmát, és rámutasson, hol és miben mond többet vagy kevesebbet az igehirdetés az evangéliumnál. A teológia egyházhoz kötődése tehát azt jelenti, hogy a teológia túllép a tudományosság korlátain, s mindenkor nyitott az egyház és a hit irányába. Magyarán: nemcsak azt kérdezi, hogy a bibliai és dogmatörténeti textusoknak mi az eredeti, saját korukhoz kötődő jelentése, hanem arról is szólnia kell, hogy mi a textus ma is vállalandó tartalma, üzenete. „Nem engedhetünk meg magunknak olyan teológiai képzést, amely inkább beképzelt teológusokat, mint kiképzett lelkészeket termel!" (Asheim 1974, 396. o.) A teológia általában is az igehirdetés szolgálatában áll, feladatát azonban csak akkor tölti be, ha mer konkrét lenni, s adott esetben elmarasztalja az egyház vagy egy-egy lelkész igehirdetését. Ha a teológia nem mer vagy nem tud bírálni, akkor azonosul az igehirdetéssel: ez pedig azt jelenti, hogy bármi is hangozzék, az az evangélium hiteles megszólaltatása. Ellenben ha a teológiai bírálat nem a konkrét igehirdetésre, hanem a hit igazságára irányul, az egyháznak kell megszólalnia hite védelmében. Napjainkban az egyház és a teológia bonyolult viszonyát újabb nehézségek terhelik. Korábban a feszültség egy ún. keresztény társadalom hátterén létezett. Ma ellenben szekuláris környezetben élünk, ezért jogosnak látszik az a törekvés, hogy az egyházon kívüliek számára is megszólaljon az evangélium. Ez a célkitűzés azonban olyan érvelést és olyan kifejezésmódot igényel, amely a hagyományos egyháztagok számára esetleg idegen. Fölébredhet a gyanú, hogy itt már egy másik üzenetről van szó. De maga az egyház is - még az egyes felekezeteken belül is - nagy változatosságot mutat, különböző megoldásokat követ. Fölmerülhet a kérdés: a kereszténység mely formái találhatóak azon a határon belül, amelyet a Szentírás és a hitvallási iratok segítségével vonunk? A válasz nem könnyű, a szereteten kívül alapos fölkészültséget is kíván. Át kell tekintenünk az ökumenizmust, amely korunkat már évtizedek óta jellemzi (Hertz 1979, 8. o.). Az egységkeresés szerteágazó ismeretanyaga nem hiányozhat a képzésből. Azonban ismét hangsúlyoznom kell, hogy az egyház a teológus számára nem puszta elmélet. Ezért szükséges a felvételhez a lelkészi ajánlás, amelyben arról is szó esik, hogy a felvételiző hogyan kötődik saját, helyi gyülekezetéhez. Gyakori tapasztalat,