Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - PINTÉR GÁBOR: Status causae Vadosfalvensis

ornatam, a diabolo creatam. Nec Jesu Christo pepercerunt, quem cruci affixum unus aliquis caponem suspensum ex ludibrium nominare non est veritus." Relatio 2a. 132 Szöllősy Ádám levele Festetics Pál alispánhoz, Totkeresztur?, 1751. augusztus 20. Eccl. 55a. 133 „... Nagy Mártonné a pemet közé tüskét is kötött avíghre, hogy a papoknak fejét úgy mondván megfűsűlje véle ..." Dobsa Istvánné Sidanics Katalin vallomása, Totkeresztur, 1751. szeptember 23. (76. tanú). Eccl. 36b. 134 Ifj. Balogh Ádámné Szarka Éva, körülbelül 17 éves kisfaludi lakos kihallgatása, Kapuvár, 1751. december 23. Eccl. 199. Elismerte, hogy augusztus 20-án férjével együtt Vadosfán volt, de azt tagadta, hogy a verekedésben részt vett, illetve Máriát káromolta. A kihallgatott tanúk azonban bizonyították. Szarka Éva egyébként 1752-ben a kapuvári börtönből egy másik vádlottal, Vörös Évával együtt megszökött és mindketten menedéket kértek a menedékjoggal rendelkező pannonhalmi apátságtól. Sajghó Benedek főapát be is fogadta őket, de nem akarta, hogy a monostorban tétlenkedjenek, ezért „lerendelte őket a községbe, Szent-Mártonba, hogy ott munkával foglalatoskodjanak." Ügyükben 1753-ban indult meg a levelezés, Prot. XV. 1313-1314 (a vármegye a Helytartótanácsnak, január 16.), 1442 (Helytartótanács válasza, január 26.), 1394-1395 (Győr vármegye jelentése a szökött asszonyok áttéréséről, február 18.), 1393-1394 (Helytartótanács levele, február 19.). 1753. február 28-án Sopron vármegye a főapáttól kérte a kiadatásukat, Prot. XV. 1395-1396 és Győr-Moson-Sopron megye Soproni Levéltára, IV.A.l.b. A főapát március 4-i válasza nagyon méltányos: „fölösleges őket büntetésre kikérni; a vallás gyalázásáért fogságukkal már úgyis meglakoltak. Tettüket különben is nem annyira egyéni hajlamukból, mint inkább vallási elveikből folyólag követték el. Ezért pedig most már nem kell lakolniok, mert a katholikus vallásra tértek.", Prot. XV. 1488-1489. Sajghó kérvényt is írt az érdekükben Mária Teréziához. A királynő 1753. március 29-én válaszolt neki: „... mivel az említett nők viszatértek a katholikus vallásra, büntetésüket enyhíteni kell, de azt nem engedi meg, hogy a menedékjog SzentMárton községre is kiterjedjen. A nőket ki kell adni Sopron vármegyének." A kiadatásra április 13-án sor került. Az eset pannonhalmi részének leírását lásd: PRT V. 107. o. Mária Terézia egyébként 1775ben eltörölte az egyházi intézmények menedékjogát. Isteni kegyelem azt-is el-követte, Hogy két Luther személyt alázásban vette, Isten, s-ő Szent Annyát a' ki meg-nyelvelte Igaz Hitre térvén vélek ismertette. (Szekfü 1756, 322. strófa) Szarka, s-Vörös Eva, ez volt ez két személy, A' ki Vadosfában nyelves volt, és kevély, Isten reá tekint, s-véle meg-is békély, Nem éri már többet semmi lelki veszély. (Szekfü 1756, 323. strófa) Ketten Rábo vizén úszva által mennek, Kapuvárbul vassal véletlen elszöknek, Győri Szent Martomban mennek, és eveznek, Fő-Apátur Urnák itten bé-köszönnek. (Szekfü 1756, 324. strófa) Mondják ők vétkessek, Istent rágalmazták, Es az Szűz Máriát nagyon káromlották, De szánnyák mondásit, mingyárt-is fogatták, Hogy Pápisták lesznek, ha őket tanittyák. (Szekfü 1756, 325. strófa) Isten kegyelmébül: Luther igy el-hatták, Igaz Hit tartásra magokat áldozták, Többen-is követték, hitet meg-vallották, Régi vakságokat magok tapasztalták. (Szekfü 1756, 326. strófa) 135 „... Döbrösi pajtájában lévő lutheránus asszonyok közül füleivel hallott egyet ki kiáltoni eképpen (salvis auribus) szarom a képetekre, nekünk nem köll, ..." Dobsa Istvánné Sidanics Katalin vallomása, Totkeresztur, 1751. szeptember 23. (76. tanú). Eccl. 35b. Hasonlóképpen vallott Szálai Istvánné Bendes Erzsébet (78. tanú) is: Eccl. 37a. Búzás Julianna vallomásából kiderül, ki volt ez: Miholics Mihályné Böjtös Katica: Totkeresztur, 1751. szeptember 23. (85. tanú). Eccl. 40a. 136 Szekfü 1756, 73., 75., 82-85. strófa. 137 „Kéthelyi Istvánné a Boldogasszon képe ruházattyát fölhajtotta és azt mondotta volna: megnézem, ha van-e segge néki, ha vagyon, azt pemetülöm." Kovács Istvánné Simon Katalin vallomása, Kisfalud, 1751. szeptember 5. (35. tanú). Eccl. 383.