Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - PINTÉR GÁBOR: Status causae Vadosfalvensis
dókat kérve. 65 Addigra azonban már nem az építkezés volt a „nagy ügy": a kápolna elkészült s felszentelését augusztus 20-ára tűzték ki, mely akkor péntekre esett. Vadosfa környékén ezekben a hetekben a lutheránusok között az a szóbeszéd terjedt el, hogy a katolikusok el akarják foglalni az evangélikus artikuláris imaházat is. Grofft János, a mihályi plébános állítólag többször is emlegette, hogy ezen a napon meg fogja húzatni az evangélikus harangokat is. Híre ment annak is, hogy a győri püspök két század katonát bocsát a plébános rendelkezésére. Beszélték, hogy a környező falvak papjai pénzbírság terhe alatt parancsolták meg híveiknek, hogy jöjjenek el az ünnepi szertartásra. 66 A későbbi tanúvallomások nem igazolták ezeket a pletykákat. 67 Vadosfára még előző napon, augusztus 19-én összegyülekeztek a környékbeli evangélikusok. 68 A határba lovas őröket állítottak. 69 A faluba vezető utakat trágyával megrakott szekerekkel eltorlaszolták, hogy a katolikusok ne lephessék meg őket 70 . Az egyik evangélikus tényállás, a Species facti szerint Dugovits József főszolgabíró előtt még egyszer ünnepélyesen kijelentették, hogy ha az építkezés őfelsége tudtával és engedélyével történik, akkor azt alattvalói engedelmességgel veszik tudomásul. De ha királyi engedély nélkül vagy uralkodói határozat ellenére folyna az építkezés, akkor erőnek erejével ellenállnak 73 . Az evangélikus magyarázat szempontjából ugyanakkor lényeges: ezzel igyekeztek a következményekért a felelősséget maguktól elhárítani. Ilyen áthárítással még találkozunk. Radó László félve az elszabaduló és kiszámíthatatlan indulatoktól, levelet küldött fiával a tekintélyes katolikus földbirtokosnak, Niczky Lázárnak, akinek Vadosfán is volt birtoka. Isten irgalmára kérte, hogy katolikus precessziókkal ne ingereljék fel az evangélikusokat, s legalább addig várjanak, amíg a királynő határozata meg nem érkezik, melyre reményük szerint nem kell már sokáig várniuk. 74 20-án reggel kilenc óra tájban - megelőzve a Mihályiból jövő precessziót - megérkezett Niczky Lázár egyik nővérével és özv. Czabler Illésné Kisfaludy Klárával 75 . Valamivel később Szöllősy Ádám és Dugovits József, Sopron vármegye főszolgabírái is a faluba jöttek, akik útközben hallották, hogy a határban már megvertek néhány katolikust. 76 Akadályoztatás nélkül mindnyájan Radó László házához mentek. 77 Hamarosan a faluhoz ért Kisfaludy Balázs is a mihályi katolikusok menetével. Itt megállították őket. Az evangélikus leírások szerint Kisfaludy magához kérette Radó Lászlót, s megkérdezte tőle, hogy van-e valamilyen felsőbb rendelet a kezükben, amely ellenállásra jogosítja Mert im e' Vadfai pogány Eretnekek Falut szekerekkel kemény Bárd'-emberek Bé sánczolták, nagyon föl-is fegyverkedtek Lutherek meszszérül öt ezren itt lettek. Két szekér Dorongot Kisfaludról hoztak, Vas, Fa-vellát, feiszét, pemetet 7 ' hordoztak, Lovakra-is ülvén Fegyvert kézbe-fogtak Igaz Hitünk ellen igen káromkodtak. 72