Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - PINTÉR GÁBOR: Status causae Vadosfalvensis
tos kérdések jártak. Az uralkodó és közvetlen tanácsadói a magyarországi rendezés politikai szükségességétől kényszerítve mérsékelt álláspontot képviseltek, ennek eredményeként sikerült a szélsőséges irányzatokat háttérbe szorítani és a mérsékelt vallásügyi álláspontot érvényre juttatni. A magyarokkal való kibékülésre egyébként Francesco Buonvisi pápai nuncius is nyomatékosan intette az uralkodót. Az országgyűlésen kevés protestáns volt jelen, a Thököly-párt csak követeléseit küldte el. A református holland követ mérsékletre intette hittársait. Az év végén meghozott két vallásügyi törvénycikk (1681:XXV. és XXVI. tc.) Lipót király (1657-1705) november 9-i leiratán alapult. A bécsi béke és az 1608-as törvények vallásügyi rendelkezéseit erősítették meg, ezzel mintegy elvileg elfogadták a vallásgyakorlat szabadságát, a gyakorlatban azonban jelentősen gátolták e jog érvényesítését. A jobbágyság szabad vallásgyakorlatára nézve korlátozást jelentett a földesúri jogok csorbítatlan fenntartása, de ebben viszont egyetértés volt az országgyűlésen, hiszen ez a rendi szabadság kérdésköréhez tartozott. Sokkal súlyosabb megszorítást jelentett a nyugati országrész 11 vármegyéjében 6 „az úgynevezett artikuláris helyek kijelölése, azaz vármegyénként 2-2 olyan helység megnevezése, ahol a protestánsoknak templom, iskola és parókia tartását engedélyezték". 7 A Bécstől távolabbi országrész 19 vármegyéjében 8 általában az 1681-es állapotot fogadták el. A szabad királyi és bányavárosokban, valamint a nagyobb véghelyeken pedig engedélyt kaptak saját, új templomok emelésére. A korábban száműzött protestáns lelkészeknek és iskolamestereknek megengedték a visszatérést és hivatásuk gyakorlását. 9 Erdélyben viszont a katolikusokra vonatkoztak hasonló korlátozások ebben az időszakban. A soproni törvénycikkelyekkel sem a szélsőségesebb katolikus irányzat, sem a protestánsok nem voltak elégedettek. „A kölcsönös gyűlölködés szakadéka sokkal mélyebb volt annál, semhogy azt egy-két törvénycikkel át lehetett volna hidalni. ... a vallási kérdést a gyakorlatban még jó ideig nem a törvények, hanem a nyers erőszak és a mindenkori hatalmi viszonyok »szabályozták«." 10 Az államhatalom (az uralkodó) erőszakos, türelmetlen beavatkozása vallási kérdésekbe nem kizárólag a katolikus-protestáns viszonylatban létezett. Ez egyszerűen benne volt a korszak szellemiségében. I. Rákóczi György például 1638-ban az unitáriusokat törvénnyel kötelezte Krisztus imádására, a szombatos felekezetet pedig eltörölte. A szombatos nemesek birtokait elkobozta, a közrendűeket kényszermunkára küldette 11 . A török kiűzése után bizonyos értelemben új helyzet állt elő. A felszabadult területeken az egykori egyházi szervezet nem működött, újjá kellett szervezni. A protestánsokkal kapcsolatos korábbi törvények a felszabadult területek megyéire nem voltak érvényesek. Az abszolutizmus eszméjéhez ragaszkodva Lipót 1687-ben kijelentette, hogy a vallási ügyek nem az országgyűlés elé valók, hanem a királyi jogokhoz tartoznak. Ez az ügyek lényeges egyszerűsítését jelentette. Döntése - a körülményektől függetlenül - jogilag nem volt alaptalan: a királyi főkegyúri jog Magyarországon sok évszázados múltra tekintett vissza. Az újdonság nem is annyira a protestánsokra való egyértelmű kiterjesztés volt, mint inkább annak a nyílt kijelentése, hogy pusztán az ő jóindulatától függenek. A vallás kérdése ezzel
