Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - PINTÉR GÁBOR: Status causae Vadosfalvensis

táns földesurak többsége sem fogadta el, a templomra és a lelkész behelyezésére vonatkozó kegyúri jog korlátozását látva benne. A templomhoz való jog, lényegében a jobbágy vallásszabadsága körül alakult ki azután az évtizedekig tartó harc."

2 A békeszerződés bár nem biztosította egyértelműen a protestáns vallásszabadságot, de módot adott a törvényes fellépésre. Mivel a békét Bocskaival, mint Erdély elismert fejedelmével kötötték, az erdélyi fejedelmek erre hivatkozva később beavatkozhattak a király és a magyar rendek viszonyába. A bécsi béke rendi győzelem volt a Habsburg uralkodóval szemben s egyúttal a protestánsok győzelme volt. Hamarosan azonban a protestánsok közül is sokan ráébredtek, hogy a meghasonlás, netán szakítás a Habsburg-házzal két veszélyt hordoz magában. Bocskai csak a hajdúk és a török támogatásával tudott győzni. A végleges szakítás a Habsburgokkal és a tartós szövetkezés a törökkel újabb háborúval járna. A felfegyverzett tömegre való támaszkodás viszont a földesúri hatalmat ásná alá. A rendiség „jó rendjének" biztosításában felekezeti különbség nélkül szinte egyhangúan egyetértettek a bécsi békét követő országgyűléseken. Pázmány - akit saját kora és az utókor tévesen tartott a Habsburg-abszolutizmus erőszakos támogatójának - valójában arról akarta meggyőzni a magyar nemességet, hogy „nincs már semmi értelme fenntartani a protestáns ellenzékiséget, mivel az az engedetlenség és rendetlenség szellemét tartja ébren az elnyomott osztályokban"

3

. Okfejtéseiben gyakran ráismerhetünk Werbőczy gondolataira és szellemiségére. A Tripartitum pedig a magyar nemesi füleknek ismerősen csengett. Pázmány különösen a főurak körében volt eredményes: „a földesúri jog melletti kiállás legalább annyira meggyőzte a magyar arisztokráciát az ellenreformáció igazáról, mint az újskolasztika fölényes logikája"

4

. Ez a gondolatmenet eredményezte, hogy a katolizált birtokosok földesúri jogon és Werbőczy alapján foglalták el a protestáns jobbágyfalvak templomait: mivel a jobbágyok birtokképtelenek, ha megtartanák a templomokat, akkor a földesurak jogai sérelmet szenvednének.

5 Az 1670-es évek rendi függetlenségi mozgalmaival szembeni politikai érvelésben a protestantizmust egyetemlegesen tették felelőssé, s ezzel vallási-felekezeti síkra terelték a vitákat. Ennek logikus következményei lettek az 1673-as prédikátorperek. A protestáns lelkészeket - testületileg - formálisan nem vallásuk miatt idézték bíróság elé, hanem hűtlenségért és felségárulásért: a kuruc felkelés előkészítésével, lázadásra felbujtással, törökkel való összejátszással vádolták őket. A bécsi abszolutista körök gondolatmenetében volt némi igazság: a magyar rendi függetlenségi törekvések és a hazai protestánsok között valóban volt összefüggés. Következményként a magyar protestantizmus, mint a törvényes uralkodó elleni összeesküvés és lázadás melegágya, eljátszotta jogát a szabad vallásgyakorlatra, így a korábban megszületett megállapodások lényegében érvényüket veszítették. Bár a gyászévtized érzékenyen érintette a hazai protestantizmust, de már az 1670-es évek második felében éledezni kezdtek a gyülekezetek. A külpolitikai helyzet (francia terjeszkedés) és a belpolitikai zavarok (Thököly-felkelés) eredményeként 1681-ben sor került az országgyűlés összehívására Sopronban. A hosszas tárgyalások és kemény viták eredményeképpen megalkotott törvények - legalábbis elvileg - deklarálták az ország szabadságának helyreállítását. A leghevesebb vitákkal a vallásüggyel kapcsola?Ü í«.