Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Figyelő - SERES ISTVÁN: (Kakuk Zsuzsa: Hoztam tenger mélyéből. Krími tatár népdalok és találós kérdések)

mesterei, Budenz József és Vámbéry Ármin hatására fordult a törökség népköltészete felé. Az 1885-1890 közti első keleti tartózkodása eredményeként több vaskos kötete is megjelent az oszmán török népköltészetről magyar és német nyelven, amelyek megalapozták a későbbi világhírű turkológus hírnevét. Kevésbé ismert, hogy Kunos az 1900as évek első két évtizedében a kipcsak-török népek nyelvével és népköltészetével is intenzíven foglalkozott. A Keleti Kereskedelmi Akadémia igazgatójaként - 1903 és 1913 között - több alkalommal is ellátogatott a Duna menti Dobrudzsába, ahol az ott élő krími tatárok és nogájok körében végzett nyelvészeti és folklorisztikai kutatásokat. A legtöbb anyagot azonban az I. világháború idején felállított hadifogolytáborokban gyűjtötte. A Monarchia területén már 1914-ben, rögtön a háború kirobbanását követően elkezdték felállítani a hadifogolytáborokat, ahol a cári orosz hadsereg muszlim vallású katonáit is őrizték. A 42 hadifogolytábor nagyobb része éppen Magyarország területén volt, s ezek közül a legjelentősebbnek az Esztergom városa melletti kenyérmezei tábor számított. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai már 1915-ben engedélyt kaptak a táborok rendszeres látogatására, hogy antropológiai, néprajzi és nyelvészeti kutatásokat végezhessenek. A számos tudós egyike Kunos volt, aki - az egyetlen magyar turkológusként - 1915-1917 között hatalmas anyagot rögzített a táborok muszlim vallású lakóitól. 1915 után a felsőbb hadvezetés szisztematikusan a csehországi Eger városába gyűjtötte össze az addig szétszórtan őrzött muszlimokat. Ezért Kunos kutatásai 1916-1917 folyamán az égeri táborra összpontosultak. A hadifoglyokat azonban fokozatosan a Monarchia keleti végeire irányították frontmunkára, így az égeri tábor népessége a korábbinak töredékére csökkent. 1918-ra megszüntették a tudományos kutatásokat, és Kunos is kénytelen volt beérni azzal a két - baskír és kazáni tatár - fogollyal, akiket mint asztalosokat katonai felügyelet alatt Budapestre engedtek, hogy a Keleti Múzeum részére tatár nemzeti tárgyakat, maketteket faragjanak. Eltérően a tekintélyes mennyiségű oszmán török népköltési kiadványától, a hadifogolytáborokban végzett munkájáról Kunos csak három rövid ismertetésében számolt be. Holott a gyűjtést később letisztázta, sőt kiadásra is előkészítette. Azonban váratlan, tragikus halála megakadályozta a kitűnő turkológust célja elérésében. A Kúnosgyűjtés jelentős része a család tulajdonából a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került, és jelenleg is az akadémia Keleti Gyűjteményében található. Sokáig azonban még a szakmabeliek előtt is rejtve maradt, a nemzetközi turkológia számára pedig egyáltalán nem volt elérhető. Kakuk Zsuzsa több évtizedes munkásságának köszönhetően a hagyaték jelentős része ma már az olvasók és a szakmabeliek rendelkezésére áll átiratban és német fordításban egyaránt. A kiadott és kiadásra váró anyag jelentős része kazáni és krími tatár, de kisebb részben miser, illetve baskír, kumük, nogáj és türkmen gyűjtéseket is tartalmaz. Érdemes külön megemlíteni azt az alig néhány folio terjedelmű dobrudzsai tatár - néhány népdalból és egy szójegyzékből álló - töredéket, amelyet Kunos még a világháborút megelőző években jegyzett le valamelyik al-dunai tanulmányútja során. A kötet bevezetőjéből megtudjuk: sokáig kérdés volt, hogy mi történhetett Kunos krími tatár népdalgyűjtésével, amelynek gazdagságát a gyűjtő több ízben is említette. Az anyagra végül Kakuk Zsuzsa talált rá a Kunos család birtokában található hagya-