Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
Thesaurus ecclesiae - KŐRÖSINE MERKL HILDA: Egyházi énekköltészet a dán-norvég közös irodalomban
ni hang, a sajátosan feminin hangvétel azonban megérintette az olvasókat. Dorothe Engelbretsdatter kötetei valódi „bestseller"-ré váltak. Maguk a versek idézetekből, zsoltárkonvenciókból és egyéni élményekből-tapasztalatokból szövődnek össze. A 36 reggeli és esti ének középpontjában Jézus, az isteni vőlegény áll. A költőnő a mulandó földi életet az isteni örökkévalósággal, az időbeliséget az időtlenséggel állítja szembe. A vallásos élmény és a természet emberi érzékelése találkozik. Az Istentől meghatározott „kozmikus rend" teljes elfogadása hatja át a verseket. Ez az alapélmény alázatra és bűnbánatra indít. A halált másutt „az élet kikötőjének" nevezi a költőnő. Énekeinek áldozati, felajánlásjellegét a személyes szenvedések is táplálták. 9 gyermeke közül 7 korán meghalt, végül - 30 év harmonikus házasság után - férjét, a bergeni dómtemplom papját is elveszítette. A sorscsapások nem szakították el Istentől, fájdalmából és reményéből fakadtak a legigazabb ima-énekek. Jób útját járta. Az 1702-es hatalmas tűzvészben, melyben a Petter Dass által „ifjú szűznek" nevezett gyönyörű város, Bergen teljesen elpusztult, Dorothe is elveszítette mindenét. A gondviselés azonban, melyért énekeiben oly gyakran fohászkodott, szorongatott helyzetében csodálatosan megnyilvánult. Ő az első író Norvégiában, akit a király élethossziglani adómentességgel honorált. 1712-ben pedig - ugyancsak királyi kegyként - új házat is kapott, melyet azonban már csak négy évig élvezhetett. Élményszerűsége, őszinte hangja és női érzékenysége páratlan népszerűséget vívott ki számára. Thomas Kingo írja róla: „női skald-tolla babér ágra érdemes". Ludvig Holberg szerint ö „a legnagyobb költőnő, aki az északi birodalmakban valaha is élt, mert művei oly telítettek szellemmel, és olyan begyakorolt költői készségekről tanúskodnak, hogy kevés dán költemény hasonlítható hozzájuk". (Ford.: M. H.) A legékesszólóbb elismerést azonban a gyakori kiadások jelzik. Engelbretsdatter költészete a parasztság számára is közvetítette a vallásos kultúrát, így szerepe volt a hivatalnokréteg szellemi monopóliumának megtörésében. Az írástudó nép megvásárolta a költőnő műveit, mert egyszerű nyelvük képszerűbb volt, mint a Biblia. A mindennapi életből, háztartásból vett hasonlatait mindenki értette, felismerve bennük saját tapasztalatait. Dorothe Engelbretsdatter költészete a szóbeli, emlékezetre épülő kultúra és a nyomtatott szépirodalom között helyezkedik el. Népszerűségének titka abban rejlett, hogy képzettek és írástudatlanok egyként meríthettek belőle. Énekei sűrűn csendültek fel a házi és templomi istentiszteleteken. A mindennapi élet nagy eseményein - keresztelőkön, esküvőkön, temetéseken - pedig alkalmi versei fokozták az ünnep méltóságát. PETTER DASS (1647-1707), az északnorvég Alstahaug település papja, lelki vezető, népnevelő, hivatalnok és költő volt egy személyben. Thomas Kingo a birodalmi központot képviselte, Petter Dass a perifériát. A Ráktérítőnél található településre évente A Halál a sarkunkban jár Az öröklét reánk vár.' 3
