Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - VÁSÁRY ISTVÁN: A síita iszlám Iránban
te, olyan nimbusz alakult ki, hogy tekintélye minden kérdésben megfellebbezhetetlenné vált. A mardzsa' al-taklíd intézményének kialakulása is nagyban segítette azt a fejlődést, melynek végén 1979-ben az iráni forradalom egy síita főpap, Khomeiní ajatollah vezetésével győzött. A 20. század elején Iránt is megérintette a modernizálódás szele. 1907-ben indult az az alkotmányos mozgalom, melynek célja az alkotmányos monarchia létrehozása volt. Létrejött az alkotmány, megalakult a nemzetgyűlés; a papi osztály jelentős része is részt vett a reformok kidolgozásában. A nemzetgyűlés mellett felállítottak egy öt mollából álló bizottságot, melynek feladata a törvényhozás iszlám szempontok szerinti felülvizsgálata volt. Azonban a belső nyugtalanság és az 191 l-es orosz invázió véget vetett a reformkorszaknak és a sáh korlátlan uralmát állította vissza. Az első világháború utáni évekre a monarchia már teljesen legyengült, amikor 1923-ban egy katonatiszt, Rezá kán vette át a hatalmat. Rézára nagy hatással volt Atatürk, és a szomszédos Törökország forradalmi átalakulása. Törökország a húszas évek elején modern köztársaság lett, választott parlamenttel. Az iszlámot teljesen leválasztották az államtól, az iszlám törvénykezés (sarí'a) helyett a nyugati törvényeket vezették be, a nők lefátyolozását betiltották, és még egy sor fontos reformot valósítottak meg. Törökország történeti háttere azonban más volt: amit Atatürk ott meg tudott tenni, azt Rezá kán nem tudta megvalósítani Iránban. Először is meg kellett alkudnia a papsággal, amely a törökországi fejleményektől megrettenve, monarchiát akart. Rezá kán 1923-ban megkoronáztatta magát, s Rezá sáhként megalapította az új, Pahlavidinasztiát. Egész uralkodása alatt országa modernizálására törekedett, s célját - más nagy újítókhoz hasonlóan - vaskézzel és kegyetlenséggel próbálta megvalósítani. A papság hatalmát állandóan csökkenteni és visszaszorítani igyekezett, ezen a ponton azonban olyan fontos érdekeket és mély érzelmeket sértett, hogy nem lehetett igazán sikeres. Például 1936-ban betiltotta a hagyományos női ruhaviseletet, a hidzsábot; döntését nagyon sok ember a hagyományos vallási értékek és életforma elleni támadásként élte át, amely mély sebeket hagyott férfiakban és nőkben egyaránt. Rezá sáh 1941ben lemondott a trónról fia javára, aki Muhammad Rezá Pahlavi néven 1979-ig, az iráni forradalomig uralkodott az országban. Most nem feladatunk, hogy Irán újkori történetének ezt a fontos szakaszát bemutassuk; mindössze az iráni iszlám szempontjából kell megnéznünk a korszak jelentőségét. Muhammad Rezá sáh uralkodása alatt országa, különösen az 1960-as évektől, tovább lépett a modernizáció útján. A sáh, az amerikaiak és britek támogatásával, a legkegyetlenebb diktatúrát építette ki reformjai végrehajtása érdekében. Hiába ért el azonban eredményeket a földtulajdonviszonyok, a közoktatás és az általános jólét területén, a papságot és népe mélyebb vallásos érzését mélyen megsértette, így támogatottsága egyre csökkent. Hírhedt és félelmetes titkosrendőrsége rettegéssel töltötte el a lakosságot. Külpolitikájában az amerikaiak abszolút híve volt; nagy olajjövedelmeit pedig főleg fegyverkezésre költötte, hogy dédelgetett középhatalmi álmait megvalósítsa. A síita papság ellenállása korán megmutatkozott, a 60-as években tűnt fel az a nagy tekintélyű pap, a mardzsa' al-taqlíd, Khomeiní ajatollah személyében, aki folyamatosan bírálta a sáh uralmát. Az uralkodó végül száműzetésbe küldte az akkor már 60 év fölötti
