Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - VÁSÁRY ISTVÁN: A síita iszlám Iránban
főpapot, aki az iraki Nadzsafba - Ali imám sírjához, egyben a síita teológia hagyományos fellegvárába - vonult vissza. Innen továbbította rádión és magnetofonkazettákon a rendszert bíráló beszédeit Iránba; itt dolgozta ki az 1979 utáni iszlám politikai berendezkedés elméleti alapjait. A sáh rendszere drámai körülmények között omlott össze. Az 1978-as év politikai anarchiája, az állandó tüntetések és véres megtorlások után az uralkodó 1979. január 16-án az ország elhagyására kényszerült, és február elsején iráni földre lépett Khomeiní ajatollah. A forradalmi folyamat győzött, s rövidesen kikiáltották az iszlám köztársaságot. 26 évvel ezelőtt azonban nemcsak egy olyan politikai változás történt Irán életében, amely a síita papságot hagyományosan fontos szerepéhez visszajuttatta. A forradalom igazi szellemi forradalom is volt, mely a síizmus eszmetörténetében új fejezetet nyitott. Az új iszlám államelméletet a forradalom vezetője és szimbóluma, Khomeiní ajatollah fogalmazta meg. Khomeiní nagy tekintélyű és nagy tudású muszlim teológus volt, aki közel két évtizedes száműzetésében dolgozta ki az új - vilájat-i faqíh-nak nevezett - államelméletet. Ennek rövid ismertetésével kell zárnunk az iráni síizmus történetét. A vilájat-i faqíh arab terminus, fordítása hozzávetőleg „a jogtudós felügyelete". A faqíh, a „jogtudós" egyben teológus, a mi fogalmaink szerint inkább a teológus és jogtudós keveréke. A fiqh ugyanis, amit „iszlám jogtudomány, juriszprudencia"-ként szoktunk fordítani, azzal foglalkozik, hogy a Korán, a szunna (Mohamed próféta tettei és élete) és a hadíth (a Próféta mondásaira vonatkozó hagyomány) alapján kidolgozza az egyes ember és a társadalom kötelességeit és feladatait. A fiqh tehát a muszlim ember életét szabályozó bonyolult „kötelességtan", mely nem osztható külön vallási, erkölcsi és jogi kötelességekre, hiszen minden társadalmi kötelezettség is mint Istennel szembeni kötelesség jelenik meg. így válik nyilvánvalóvá, hogy a szekularizáció gondolata teljesen idegen volt és marad az iszlámban, ahol Isten „juriszdikciója" alól egyetlen területet sem lehet kivonni, különösen nem a társadalmat. Az iszlámnak tehát mindig volt a társadalomra vonatkozó víziója, melynek megvalósítása azonban mindig a monarchia keretein belül igényelte az iszlám elvek társadalmi érvényesítését. Rezá Mohammed Pahlavi uralkodása alatt Irán alkotmánya, társadalmi berendezkedése és mindennapi élete oly mértékben távolodott az iszlámtól, hogy a társadalom hagyományosabb rétegeinek, de mindenekfölött a síita papságnak az erősödő ellenszenvét kellett magára vonnia. Khomeiní a száműzetés éveiben egyre nyíltabban beszélt a rendszer iszlámellenességéről; végül 1975-ben a sáh rendszerét egyértelműen törvénytelennek és az iszlám ellenségének nyilvánította. A monarchia keretein belül már nem látszott lehetőség az iszlám elveinek érvényesítésére, s Khomeiní ekkor döntött az új államigazgatási modell mellett, melyet „a jogtudós felügyeleté"-nek nevezett el. Úgy ítélte meg, hogy a vallási szempontból legműveltebb, tehát a jogtudósrétegnek kell irányítania a végrehajtó hatalmat, az ország kormányzását, mivel csak így garantálható az iszlám elvek hamisítatlan érvényesülése. A viláyat-i faqíh elve abszolút új és forradalmi az iszlám államelméletben, nem tekint vissza semmilyen precedensre; egyben az első olyan kísérlet az iszlám történelemben,
