Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - VAJDA TAMÁS: Katolikus hitoktatói tapasztalataim

kat, de nem ébresztünk rokonszenvet irántuk, s nem bizonyítjuk saját életünkkel és tevékenységünkkel, hogy az evangélium örömhír. Ne feledjük, hogy számonkéréssel csak a hitismeretek megtanulását tudjuk ellenőrizni! A keresztény értékrend igazi elsajátítását, belsővé tételét nem pusztán szigorral, hanem következetes tanári magatartással, bizalomteljes légkörrel, a kétségek és problémák felszínre hozásával, őszinte megbeszélésével és a keresztény válaszok ismertetésével tudjuk elősegíteni. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a régi mondást: a szó elszáll, a jó példa ragadós. Véleményem szerint a hittanár legalább annyira nevelhet példájával, tetteivel, mint szavaival. Ugyanakkor törekednünk kell arra, hogy mindig megszólíthatóak legyünk, hogy a diákok szívesen kérdezzenek meg. Nem azért, mintha mindenre nekünk kellene válaszolnunk! Sőt, bátran engedjünk kibontakozni más tanulókat, akik megválaszolják a feltett kérdést. Sokszor igen hasznos és magas színvonalú vita bontakozik ki a tanulók között. A nyugodt és őszinte beszélgetések sokkal emberibbé tehetik óráinkat, üdítő kivétellé, a lelki töltekezés lehetőségévé a napi rohanás és közhelyek közepette. A diákok nagyon igénylik a komoly, őszinte és tartalmas beszélgetéseket. A kamaszodó középiskolások már elvárják, hogy meghallgassák, komolyan vegyék őket. Ha sikerül létrehoznunk a bizalomteljes, őszinte légkört, megnyílásra, szárnyalásra késztethetjük a legtöbb diákot. Egy-egy jól sikerült beszélgetés olyan energiákat szabadíthat fel, amelyek kihatnak a hitéletre, a tanulásra, a sportra stb. Bizalomra mindenképpen szükségünk van, hiszen a vallás kitekintést nyújt Isten végtelenségére, misztériumaira, amelyek a maguk teljességében nekünk, tanároknak is felfoghatatlanok. Ha hiteles és őszinte kapcsolatban állunk diákjainkkal, akkor ők úgy fogadják el tőlünk Isten végtelenségét s a vallás minden csodáját, mint Einstein felesége a relativitáselméletet. Amikor megkérdezték tőle, hogy érti-e férje híres alkotását, ő azt felelte, nem, de ismeri férjét, s tudja, hogy meg lehet bízni benne. Ez a bizalom az, ami csodálatos teljesítményekre sarkallja a diákokat is. Ismételten hangsúlyozom, mennyire fontos a tanár nyitottsága, hiszen meg kell értenie a diákot gondjával-bajával együtt. Csak így tudja kellő lelkesedéssel buzdítani a rábízottakat, felmérni a diákok előtt álló erkölcsi kihívások súlyát. Másrészt fontos a kritikus magatartás: részben a diákokkal szemben, hogy erkölcsi növekedésüket szem előtt tartsuk, részben a normákkal szemben, hogy azok valóban humanizáló, s ne bénító erővel hassanak. Az erkölcsi szabályok kritikus megközelítése két okból is fontos. Egyrészt a kereszténység nem moralizáló, hanem eszkatológikus vallás, tehát életünk egyetlen célja az üdvösségre való eljutás, így az erkölcs nem lehet öncél, legfeljebb eszköz. A fő követelmény a bűnbánat vagy megtérés, azaz elfordulás az olyan élettől, amelynek nem Isten a központja. Az erkölcsi szabályok csak segítenek abban, hogy a fő követelményt közel hozzuk, lefordítsuk a mindennapok nyelvére. S azt se feledjük, hogy a tanár bátorító, buzdító szolgálatának a fokozatosságra kell épülnie: nem lehet mindenkitől mindent egyszerre várni, hiszen a megkezdett úton saját tökéletlenségeinkkel haladunk előre. Fokozott figyelmet érdemel a diák erkölcsi teljesítőképessége: a tanár csak a meglévőre építhet, azt kell formálnia, folyamatos kihívásokkal erősítenie, növelnie. Munkánk során ne feledjük: nevelésünk célja a diákok erkölcsi erejének lehető fokozása, a keresztény élet iránti vágy felébresztése, a személyes döntésekre való képesség fejlesztése.