Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - VAJDA TAMÁS: Katolikus hitoktatói tapasztalataim

nevelés során a pillanatnyi, önző érdekek háttérbe szorítására, a csábító lehetőségekről történő lemondásra tanítunk és szoktatunk. Az önzés háttérbe szorítása, a lemondás azonban a társadalom számára nem magától értetődő, sőt - a média sorozatos támadásai és lejárató kampányai nyomán - nevetségesnek, ellenszenvesnek tűnik. Az emberek csak a vonzó célokat követik szívesen. Hittanárként fel kell készülnünk erre a kihívásra! Törekednünk kell, hogy a diákokban motivációt ébresszünk elsőként a keresztény értékek megismerésére, majd ezek alapján az egyéni életmód kritikus mérlegelésére, végül új elhatározások meghozatalára. A belső késztetés szükségessége az életkorral nő: minél felsőbb évfolyamokon nevelünk, annál inkább függ sikerünk a motiváció eredményességétől. A végzős évfolyamokkal az első órán egy anonim kérdőívet töltettem ki, amely egyetlen pontból állt: maradt-e benned olyan - a hittel kapcsolatos - kérdés, amelyre még nem kaptál meggyőző választ? így gyorsan világossá vált, hogy melyek azok a témák, melyek azok a kihívások, amelyekről feltétlenül beszélnünk kell. Másrészt sikerült erősítenem a diákokban az érdekeltség érzését. Felismerték, hogy a hittanóra, sőt az egész egyházi iskola értük működik, s biztosítja számukra a feltételeket és lehetőségeket, hogy személyes választ adhassanak az őket leginkább érintő kérdésekre. Ha komolyan vesszük a diákok kérdéseit, gondjait, akkor ők is megértik, hogy a hittan egyszersmind saját ügyük. Az alsóbb évfolyamokon nem alkalmaztam a kérdőívet, de érzékenyen figyeltem a tanulók minden kérdésére, s amelyiket csak lehetett, beépítettem az órák menetébe. Alapelvem az volt, hogy addig jó, amíg megkérdeznek, amíg kíváncsiak a véleményemre, az útmutatásomra, a kérdés közös megbeszélésére. Ma még megkérdeznek, de ha nem válaszolok, ha nem szembesítem őket a különböző választási lehetőségek következményeivel és összefüggéseivel, akkor könnyen meggondolatlanul választanak, s holnap már késő lehet. Fontosnak tartom, hogy ne hatalmi helyzetből érveljünk, ne fenyegessünk, ne űzzünk gúnyt egyetlen kérdésből sem, hiszen tulajdonképpen nincs rossz kérdés, csak rosszul feltett, tendenciózus, melyet azonban legtöbbször a médiából kölcsönöznek a diákok. A diákok ösztönzésére számos lehetőségünk van. A felsőbb évfolyamokon gyakran alkalmaztam provokatív kérdéseket, amelyekkel megkérdőjeleztem a hitigazságokat. Majd - a téma alaposabb körüljárása, az érvek számbavétele után - a leghétköznapibb megfontolásokat is beépítve igazoltuk a keresztény hit tanításait. Igyekeztem felhívni a figyelmet minden Biblián kívüli, illetve nem keresztény gondolkodó által megfogalmazott érvre, ha az megerősíti a hitigazságokat. Fontos, de gyakran elfelejtett motiváló eszköz a dicséret és a jutalmazás is, amelyekkel szintén számos, korábban passzív diákot sikerült megmozdulásra bírni. Szóértés a hittanórákon Tapasztalataim szerint a tanár-diák szóértés alapvetően meghatározza a nevelés hatékonyságát. Ha az ösztönzést nélkülözzük, s mindössze a tanár hatalmi helyzete adta lehetőségekre építünk, akkor legfeljebb megtanítani tudjuk a keresztény hitigazságo-