Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - Lassi Nummi versei

A zengés akkor vész el, mikor a zenész abbahagyja, elveszik s folytatódik. És mi? Talán mi is, miként Brahms és mint Róma. Lebegünk együtt a zenével a meleg estében készen arra, hogy beleszülessünk az elmúlás csodájába TOOMPEA Sokféle orgona hangját hallottam már, de ezt, a tallinniét nem feledem. Nem templomi orgonáról beszélek. Szépen zeng az is s szépen szól az emberi hang - az álló, ülő, térdeplő emberek hangja a Jaan-templomban, ahol a visszhang azt suttogja: - Találkozunk az égben! De néha templom egész Tallinn s tornyaival a Toompea hatalmas orgona. Áprilisban, májusban olykor vaskos, szürke homlokfalából hang szakad ki. Szilárd, ritkás sípsora archaikus dallamot, ősi dalt játszik vidámat? nem, de nem is szomorút, inkább friss-csípős tavaszt sarjasztót. Októberben, novemberben pedig, mikor a tengerről húz a szürke szél, dallama didergetően szomorú. Mint örmény hegyek ősöreg köves dallamai. Ha hallod, nem feleded. Messze más ez, mint gyermekkori közös játékaink, pásztorjátékok távoli hegyeken, napsütötte folyók mentén. Hideg tenger ez, északi tenger, élet és történelem fekete mélység, felszínén sugárnyalábok, fények és árnyak vándorolnak, és mikor lecsap az őszi vihar, vele zeng a mélység,