Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
Rokon irodalmakból - Lassi Nummi versei
és végigzúdul a városon a Toompea orgonabúgása. Nemzedékek kínja és reménytelensége szól belőle. S az ember törékeny boldogsága is. Sötétség és reménytelenség talajában csíráznak ki jövendő tavaszok fénypászmás napjai. 1983. október JÓB KÉRDEZ Tejártál Armenia hegyein, nemde? És a mélységből ezrek kiáltottak hozzád. Egy tündöklő fagyos reggelen meghalt egy ifjú anya, a nővérem, egy hideg éjszakán sokat szenvedett fivérem. Szárnyaktól megcsalatva, fellobbanó lángban fáklyaként égett szép nővérem és fivérem a Fennsík égboltján. Az ég madarai sem, fejünk egyetlen hajszála sem, igaz? Szüntelen rajtunk a szemed, ugye? És minden a mi javunkra, nemde? Jól elrendeztél mindent, ezt nem merem tagadni. Nekem is itt ez a cserépdarab, mely hallatlanul enyhíti kínjaimat. Ugyan hogy jutottál arra a gondolatra tűnődőn sétálgatva a csillagok között, hogy egyik tejutat a másik fölé emeld, hogy az állócsillagok egyikét a Fekete Lyukba süllyeszd?
