Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: Szogd és ujgur manicheizmus
lehetett, mert a kitaj korban (907-1125) szerepel a forrásokban. 10 Kedün Katun aTamir-folyó északi partján feküdt; s azért élhette túl a többi ujgur várost, mert a 840-es kirgiz betörés pusztításai elkerülték. Valószínű, hogy itt őrződött meg az ujgur műveltség néhány eleme, amelyeket később a többi nomád államban is megtalálunk. Az ujgurok mindennapjairól keveset tudunk, ugyanis az egykori városok részletes feltárása még várat magára: Karabalgaszunban a helyszíni vizsgálatokon kívül nem folyt régészeti ásatás. (7. kép) Az ujgur műveltség egészen kiemelkedőnek számított a nomádok között: Mongólia területén számottevő városi kultúrát teremtettek, amely huzamos időn át fennmaradt. Belső-Ázsia nomádjai között ez egyedülálló jelenség volt. Az ujgur birodalom a 8. században virágzott, de a 9. század elejétől - trónutódlási harcok következtében - hanyatlásnak indult. 839-ben az egyik ujgur trónkövetelő segítséget kért a nyugaton élő kirgizektől, akik a következő évben megrohanták a kaganátust, felégették a városokat, és felbecsülhetetlen károkat okoztak az ujgur műveltségben. Elpusztultak a manicheus kéziratok, megsemmisült az anyagi kultúra döntő része. A nép nagy része menekülni kényszerült. Egy részük délre, a kínai területekre kért bebocsátást, azonban barátságtalanul fogadták őket, mert a birodalomban már folyt az idegen vallások üldözése. A befogadott ujgur manicheusokat megfosztották kegytárgyaiktól, könyveiket elégették, magukat határőrszolgálatra kötelezték. Az ujgurok másik része - kb. tizenöt nemzetség - nyugatra, a mai Kanszu tartomány területére menekült. Az ottani népek azonban rendkívül zavaros viszonyok között éltek. Ráadásul a tangutok hamarosan továbbűzték az ujgurokat, akik aTarim-medencében telepedtek le. Itt újra megerősödtek, a 9. század végére megszilárdult az uralmuk. Két jelentős központot alakítottak ki: Kancsout és Szacsout 11 . Új szálláshelyükön fokozatosan feladták nomád életmódjukat, letelepedtek. Mivel a térség a selyemút mentén feküdt, bekapcsolódtak a kereskedelembe, és hamarosan ők közvetítették a kínai árukat nyugatra. Az ujgur menekültek harmadik csoportja Kelet-Turkesztánba, a Tien-san vidékére költözött. Két kánságot alapítottak, a Kucsait és a Turfánit. Az áttelepülők egy része manicheus vallású volt. (8., 9. kép) Selyemút menti új hazájukban azonban megismerkedtek a buddhizmussal és a nesztoriánus kereszténységgel is. Az ujgur írástudók mind a buddhista kánont, mind a keresztény szent iratokat lefordították anyanyelvükre. A fordítások nagy része megőrződött Dunhuangban, ahol egyaránt jelen volt a manicheizmus, a nesztorianizmus és a buddhizmus. Az írásos anyagot a 20. század legelején találta meg Stein Aurél, az ő kutatásai révén derült fény a belső-ázsiai műveltség alapvető forrásaira. Közép-Ázsia mozlim megszállása után - bár az iszlám viszonylagos vallásszabadságot adott a különböző vallások híveinek - a manicheus hit egyre jobban visszaszorult. A 8. században élt an-Nedim 12 még azt írja, hogy Szogdiana lakói manicheusok és keresztények, de később a manicheus vallást már csupán az ujgurok őrizték. A 10. században már joggal írta al-Maszudi arab történetíró, hogy az ujgurokon kívül más török nép nem követi Mani hitét. 13 Azonban az ujgurok között is egyre nagyobb mértékben tért hódított a nesztoriánus kereszténység, majd a 13. századtól a közép-ázsiai buddhizmus - legalábbis erre utalnak a Dzsungáriában megtalált ujgur nyelvű szövegek.
