Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: Szogd és ujgur manicheizmus
zásai során bejárta a Perzsa Birodalom nagy részét, és fölkereste Indiát. Végül hazájában telepedett le, ahol az uralkodó Szászánida dinasztiával baráti kapcsolatba került, sőt az arisztokrácia is támogatta tanainak terjesztését. Amikor azonban oltalmazója, I. Sápúr meghalt, az ősi perzsa Zoroaszter-vallás papjai támadást intéztek az új hit ellen, mert féltették tőle hatalmukat. Rávették Sápúr utódját, Bahram királyt, hogy ki kell végeztetni a veszélyes igehirdetőt. Mani 276-ban Délnyugat-Perzsiában, Gundesapurban mártírhalált halt. Mani halála után hívei folytatták mesterük missziós tevékenységét: mozgalmuk szíve kezdetben Nyugat-Ázsia, Mezopotámia és Szíria volt, de a hit elterjedt ÉszakAfrikában, sőt a Mediterraneum többi részén is. A manicheus vallás a 3. század végétől alig száz év alatt Turkesztántól egészen Karthágóig terjeszkedett, akkoriban lehetségesnek tűnt, hogy ez a hit uralja majd a világot. Számos kelet-római uralkodó támogatta Mani tanítását, sőt kezdetben maga Szent Ágoston is manicheus hiten volt. A perzsa eredetű vallás visszaszorítása csak a kereszténybarát államhatalom beavatkozásával, erős üldözés árán sikerült. Miután nyugaton nem hirdethették szabadon tanításaikat, a misszionáriusok tevékenysége folyamatosan keletre, a vegyes vallású közép-ázsiai térség felé tevődött át, ahol egyszerre több vallás is hirdethette tanait. Az általános lexikonok értelmezései alapján a manicheus vallás a késő ókor egyik szellemi egységre törekvő irányzata, mely sok elemet kölcsönzött a közel-keleti vallásokból, a kereszténységből, a perzsa vallásból, sőt még a buddhizmusból is. Mani a hagyományok szerint hét könyvet alkotott, és halála után tanítványai még egy könyvet állítottak össze, Fejezetek címmel. Számos manicheus gondolat maradt fenn más íróknál, akik bírálták Mani tanításait. Legismertebbek Szent Ágoston, Szent Efrém és Szent Epiphanosz művei, amelyek a 4. században íródtak. Mani gondolkodásának lényegét a világosságról és a sötétségről szóló tan képezi. A lét két ellentétes elven - jó és gonosz, fény és sötétség, isten az abszolút szellem, valamint a lényeg és alak nélküli anyag - alapszik. A Fény és a Sötétség küzd egymással, a tét a világ fölötti uralom. A Fény birodalmában lakozik a Magasztosság Atyja 2 . Jóságos uralkodó, aki négy alakban jelenik meg: Istenség, Fény, Erő, Bölcsesség. Mellette foglal helyet az öt dicsőség (Ész, Tudás, Értelem, Gondolkozás, Óvatosság). A halál birodalmában a sötétség uralkodik, aki Ahrimannal, a gonoszság istenével azonos. Ő a sötét földdel és az öt világgal - füst, tűz, szél, víz, sötétség - áll kapcsolatban. Démonok szolgálják, akik a káosz, keveredés, lázítás részesei, akik felborították a Világegyetem egyensúlyát. A sötétség elleni védekezésül a fény istene megteremti az ősembert, Ádámot és Évát, akik viszont bűnt követnek el. A paradicsomból kiűzetett pár és utódai bűnbocsánatot nyernek, ha bűnüket őszintén megbánják. Mani keresztény jellegű elképzelése, hogy az emberi nem bűneit Krisztus veszi magára, aki a testünkbe zárt fénylelket megszabadítja. Mani szerint azonban a megváltás útja az aszkézis. Az apostolok nem értették meg Jézus tanítását: gyarlóságuk és tévedéseik terméke a Biblia, amely tehát Mani szerint használhatatlan. Az igaz hit csupán a manicheusoknál maradt fenn, úgy, ahogy mesterük - Mani - könyveiben megírta. A perzsa próféta saját szerepét a korábbi vallásalapítókéval vetette össze. A világban eleitől fogva létező és öröklődő igazságot Isten küldöttei által nyilvánította ki; korábban csak részlegesen ad-
