Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: Szogd és ujgur manicheizmus

ták tovább, különféle formában. Isten küldötte volt Ádám, Enók, Noé, Sém, Ábrahám, de még inkább a három nagy apostol: Zoroaszter, Buddha, Jézus. Zoroaszter középen (Iránban), Buddha keleten, Jézus nyugaton hirdette az igazságot. Ökumenikus apostolnak azonban csupán Mani nevezhető, mint aki minden irányban, az egész világon terjeszteni akarja tanát. A manicheus erkölcstan lényege: szabadulni az anyagtól. Eszköze a három pecsét, amely azonban csak a beavatottakat kötelezi. A száj pecsétje, vagyis tartózkodás hústól, szesztől, káromkodástól; a kéz pecsétje, vagyis óvni a növények és állatok életét, lemondani a földi javakról; végül az öl pecsétje, tartózkodás a gyermeknemzéstől. Ahogy az előbb említettem, a hívőket két osztályba sorolták: beavatott és közönséges hívők, azaz szerzetesek és laikusok, Mani szóhasználatával élve kiválasztottak és hallgatók. Férfiak és nők egyaránt lehettek kiválasztottak, manicheus kifejezéssel teljes fényűek. A törekvőket azonban igen kemény próbáknak vetették alá. Kiválasztottként pedig mindent meg kellett tagadniuk, ami árthatott volna a fény elterjedésének. Nem házasodhattak, tulajdonuk nem lehetett, nem ehettek húst, nem ihattak bort. Nem segíthettek a mezőgazdasági munkában, nem törhettek maguknak kenyeret. Vándoréletet éltek, s csupán egy napra elegendő ételt és egy évre elegendő ruhát tarthattak maguknál. Azonban a hallgatókat is szigorú szabályok kötötték. Állatot nem ölhettek, nem káromkodhattak, minden hétfőn gyónniuk kellett Istennek és a kiválasztottaknak, évenként legalább ötven napot böjtben kellett tölteniük. A manicheus közösség szervezeti felépítéséről nincs pontos adat, de a forrásokból annyi bizonyos, hogy a kiválasztottak élén magasabb egyházi méltóság, a püspök állt. A vallási életet és szervezetet egy felsőbb vezető, Mani hivatali utóda irányította, aki egy ideig - az alapító példája szerint - Mezopotámiában tartotta székhelyét. Később azonban, az állandó üldöztetés miatt Közép-Ázsiába, a szogdok közé települt át. A tan elterjesztése A manicheusok a Római Birodalomból való kiüldözésük után Közép-Ázsiában, az egykori Baktria területén értek el jelentős sikert. Az ott élő, iráni nyelvű szogdok között nem volt egységesen elfogadott, uralkodó vallás. A terület már a történelem korai szakaszától kezdve vegyes vallású volt, az ott húzódó kereskedelmi utak mentén egyidejűleg több vallás misszionáriusa is hirdette tanait. Ebben a környezetben az új tanítás bámulatos gyorsasággal elterjedt, olyannyira, hogy a továbbiakban a manicheizmus szorosan összekapcsolódott a szogdok történetével. A 3. században a perzsa Szászánida uralkodóház meghódította Szogdiánát. A korábban egységes szogd állam városállamokra bomlott, fejlett mezőgazdasági területein túlnyomóvá lett a nagybirtok. A földjeikről elűzött kis- és középbirtokosok keletre húzódtak, és a mai Kelet-Turkesztán északi peremvidékein, a ritkán lakott területeken találtak helyet maguknak. Új hazájukban meghonosították a szőlőtermelést, felvirágoztatták a mezőgazdaságot és a kézműipart. Művészetük kiemelkedő színvonalat ért el: perzsa örökségéhez indiai hatás is járult. (1., 2. kép) A szogdok legfontosabb tevékenysége mégis a közvetítő kereskedelem volt. Földrajzi