Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - JOSEPH LORTZ: Kerülőutam a történelemhez
Az eredeti megjelent: Mein Umweg zur Geschichte. Wiesbaden, 1960, 5-45. o. Reprint: Joseph Lortz: Erneuerung und Einheit. Aufsätze zur Theologie- und Kirchengeschichte aus Anlass seines 100. Geburtstages. Hrsg. von Peter Manns. Stuttgart, 1987, 1-41. o. Az itt következő eszmefuttatást J. Lortz 1960-ban jelentette meg. Eredetileg egy luxemburgi ünnepi előadás volt, a bevezetőjét letzebuerg nyelven tartotta, csak azután váltott át németre. Az első rész igazi „pályám emlékezete". Iskoláira emlékezik vissza, az echternachi kollégiumtól a braunsbergi katedra elnyeréséig. Itt ért véget a „kerülőút" s elkezdődött végre az út. A második rész a nyugati kereszténység és Európa múltjának a jelenünkre és jövőnkre gyakorolt hatásával és következményeivel foglalkozik. Itt kezdődik fordításunk. Terjedelmi okokból némileg szerkesztett formában; a feszes gondolatmenethez kevésbé kapcsolódó kitérőket elhagytuk. Lortz eszmefuttatásának mélységén, következetességén és mondanivalóján azonban nem változtattunk. Az előadás 44 évvel ezelőtt hangzott el. Lortz 73 éves volt. Az ökumenéről és reményeiről olyan időpontban beszélt, amikor a II. vatikáni zsinat összehívásának szándékát még éppen hogy csak bejelentette XXIII. János pápa. Nem volt semmi biztos ismeret a tervekről, a menetről, a megnyitás időpontja sem hangzott még el. A zsinat kimenetelét pedig sejteni sem lehetett még akkor. A hidegháborús időszakban s a kubai válság árnyékában érthető volt, hogy az Európára és az európai kereszténységre leselkedő legnagyobb veszélyt Lortz a Keletről fenyegető ateizmusban látta. A kommunizmus, mint rendszer, azóta lényegében megbukott, de azok az eszmék, amelyeknek a kommunizmus csupán az egyik - korántsem biztos, hogy a legijesztőbb, vagy a legfontosabb lecsapódása volt, nagyon is elevenek. Tudatában vagyunk ennek, vagy már észre sem vesszük, s azok közé soroltatunk, akik „látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek"? Az idős kutató és professzor visszaemlékezései, következtetései és tanulságai még ma is, ennyi idő után is megfontolásra érdemesek. Tempora mutantur et nos mutamur in Ulis. Nézzünk tehát szembe az elmúlt évtizedekkel: hová jutottunk, s hová jutott a világ? Lortz miben simult emlékké, s miben mond ma is igazat? A fő dolog azonban még hátravan: a történelem morálja. Kiderül majd az én kerülőutamból valami, ami általában, ami nektek a hasznotokra lehet? Lehet nektek valami közötök az én utamhoz? A kis széljegyzeteket, melyeket már chemin faisant 1 tettem, a rendelkezésemre álló rövid időben kiegészítem még néhány rövid utalással. A matematika műveléséhez matematikai gondolkodásmód szükséges; a történésznek történelmi módon kell gondolkodnia - mit is jelent ez? A történelem mint tudomány nem kizárólag az ismert tények, személyek, uralkodók és találmányok összessége egy kazalnyi évszámmal, mint kellemetlen ráadással; a történelem mint tudomány a gondolkodás egy sajátos dimenziója. Legfontosabb sajátosságát már említettem: azzal az igazsággal telítődni, hogy más időben és térben élt emberek egészen más elképzelésekkel rendelkeztek, mint mi, másképpen gondolkoztak, mint mi. Vagyis: a történelmi módon gondolkozó ember óvakodik attól, hogy elmúlt korok embereinél egyszerűen saját elképzeléseit lássa. Ennek a sajátos gondolkodási módnak az alapja önmagában végtelenül egyszerű:
