Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - PINTÉR GABOR: Tempusomnia revelat. Joseph Lortz...
tárgyalja. Az első könyv a fiatal Lutherrel és a lutheri reformáció kezdeteivel foglalkozik. A másodikban az új politikai és egyházpolitikai állapotokat mutatja be. A harmadik könyv a katolikus életet, a hanyatlást és a megújulást ismerteti. A negyedikben a politikai-katonai hatalmi harc következtében elmélyült szétválást vizsgálja. A művet két időhatár zárja: a katolikus megújulás tekintetében a Tridentinum, a reformáció vonatkozásában az augsburgi vallásbéke. Az előzmények között fontosnak tartja a nyugati egység felbomlását, a későközépkori laikusmozgalmak önállóságra törekvését. A meg nem valósult egyházi reform helyett a centralizálás és a klerikalizálódás szkepszist (konciliarizmus) és deszakralizálódást eredményezett. A „felbomlás" kifejezést egyáltalán nem specifikusan a középkortól való elszakadásra érti. Lortz megközelítésében ez egy folyamat, amely végigkíséri az egész újkort, amíg az a katolikus, tágabban a keresztény s általában a vallásos mentalitást egészen elveszíti. Az újkor úgy is megfogalmazható, mint egy, az egyháztól s a szakrális gondolkodástól eltávolodó mozgalom, amely a profanizált autonóm szellemi élet egyik időszaka lett. A keresztény középkornak az volt a feladata, hogy az európai népeket kereszténnyé, Európát pedig keresztény organizmussá tegye. Az egyház egyszerre vezette a nemzeteket, s ugyanakkor fejlesztette is bennük a szellemi önállóságot. Vallási szempontból azonban egy hasonló folyamat csak úgy lehetséges, ha alárendelik az Istentől származó tekintélynek. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy amíg a nemzetek szabadok és belsőleg függetlenek lettek, addig egyházi szempontból egyfajta vallási „alávetettségben" maradtak, amelyet még szellemi önállótlanságuk idején vettek magukra. A konfliktus elkerülésére csak egyetlen út létezett: a nemzeteknek az egyházzal való viszonyát át kellett alakítani. A valóságos „alávetettségnek" a szellemi nagykorúságból fakadó önként vállalt „alávetettséggé" és együttmunkálkodássá kellett változnia. A megváltói küldetés lényegéből ez adódik s az meg is kívánja. Erre azonban nem törekedtek a szükséges mértékben s nem is sikerült kiteljesíteni. Az egyházi vezetők - az egyházellenes mozgalmak hatására - nem a felelős munkatársi viszonyból fakadó önkéntes alárendeltségre helyezték a hangsúlyt, hanem a fennálló állapot megőrzésére és a passzív engedelmességre. Ez az európai emberiség további részeit sodorta az egyházzal való szakításhoz. A középkori klerikalizmust nem sikerült legyőzni. Gyakorlatilag arra az álláspontra jutottak, hogy a klérusból, illetve a hierarchiából áll az egyház, a nép inkább csak a lelkipásztorkodás tárgya, objektuma maradt, ahelyett, hogy az egyház-lét szubjektumává alakították volna. Németország helyzetét bemutatva végigtekinti a polgárság, a városok és a nemesség szerepét és annak változásait. A nemzeti öntudat növekedésével kapcsolatba hozza a Róma-ellenesség általánosabbá válását, amely bizonyos egyházellenességet is magával hozott. A klérus különböző szintjeinek szerkezete s az egyházi proletariátus léte is az egyház hitelvesztéséhez vezetett. Felhívja a figyelmet a népi vallásosság erősödésére, amely értéket is, de veszélyt (torzulást) is hordozott. Lortzra és művére Luther újszerű megközelítése hívta fel a német és a nemzetközi történészi-egyháztörténészi-teológusi körök figyelmét. Véleménye szerint nagyon figyelmesen és óvatosan kell katolikus oldalról megközelíteni Luther írásait, hogy a
