Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
Figyelő - GÖDÉNY ENDRE: A nyugati civilizáció és Magyarország, avagy Mezopotámiától Irakig és tovább (Bogár László: Magyarország és a globalizáció)
lalom a problematika magyar nyelven való megjelenítésének kockázatát a Tan-Műhely olvasóinak a kedvéért, a szerkesztő határozott kívánságára. A könyv olvasóitól gyakran hallom, hogy a bevezetést élvezik, majd az első fejezetet csüggesztően nehéznek tartják. Részben elismerem panaszuk jogosságát, de túlzottnak tartom a nehézség hangsúlyozását. Ugyanis a könyv szemléletének alapvető fogalma a: szakralitás. Ha nem értjük, hogy a szakralitás miért döntő jelentőségű a szerző gondolkodásában, akkor nem érthetjük a könyv egészét sem. Az európai szakralitás mivolta pedig érthetetlen a görög és a római alapfogalmak ismerete nélkül, illetve a két kultúra fogalmainak összehasonlítása nélkül. Nem takaríthatjuk meg tehát azt a fáradságot, amely az előbb említett fogalmak tartalmának megismeréséhez, illetve e tartalmak összevetéséhez szükséges. Vannak aztán bizonyos szakszavak, amelyeket a politológia, illetve a társadalomtudomány egésze használ. Ezek kellemetlen akadályt jelentenek ugyan, de - mint említettem - egy kis szótározással és egy kis gondolkodással segíthetünk magunkon abban az esetben is, ha ilyenekbe ütközünk. A panaszkodásban szellemi kényelmességet is érzékelek. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a szerző mindenképpen fogadja el olvasóinak pillanatnyi állapotát. Jóllehet a szerzőnek éppen az a dolga, hogy többlethez juttassa olvasóit, ha fáradság árán is. Ha egy könyvnem ad többletet ahhoz képest, ahol éppen most tartunk, akkor az nem könyv a szó igazi értelmében, és az olvasására fordított idő veszendőbe ment. Nos, akkor mondom, hogyan olvastam én ezt a könyvet. Legfőképpen azt kell tehát megértenünk, hogy minden emberi civilizáció valamilyen szakrális alapra épít. Valójában a lét rendjét nevezik isteni rendnek, amely a lét harmóniájának is nevezhető. Bogár, illetve Vass Csaba hipotézise szerint a létharmónia megteremtésének alapvető feltétele, hogy az elgondolhatóság, a megvalósíthatóság és a folytathatóság egyensúlyban legyen. Bizonyos intézményekre van szükség ahhoz, hogy az emberi társadalmakban csak olyan anyagi és szimbolikus konstrukciók legyenek megalkothatok (vagyis elgondolhatok és megvalósíthatók), amelyek hosszú távon harmonikusan beilleszthetők az emberi létezésbe. Az emberi társadalmak az idők kezdete óta rendelkeznek a létbe való harmonikus beilleszkedés képességével, de egyúttal állandóan ott kísért az isteni törvény elleni lázadás, a létrontás veszélye is. (Itt kell megjegyeznünk, hogy a szerző Vass Csabát a 20. század egyik legeredetibb gondolkodójának tartja, akinek „ismeretlensége" csakis az agyonhallgatók érdekszövetsége áldatlan tevékenységének tulajdonítható. Lásd az utószót!) A második fejezetet azzal indítja Bogár László, hogy a jelenlegi nyugati civilizáció a létrontás csábításának ellenállni nem képes Római Birodalom romjain alakult ki. Az egész folyamat történelmi kihordó szerkezete a római keresztény egyház volt. A római keresztény egyházra hárult az a feladat, hogy egy létharmonikus berendezkedést formáljon ki, és azt biztonságosan üzemeltesse. Ha valamiért elmarasztalható a 13-14. század keresztény egyháza, akkor azért marasztalható el, hogy nem működtette eléggé hatékonyan a létroncsolás irányába mutató „fejlődési" törekvéseket megakadályozni hivatott intézményeit, és ezzel párhuzamosan nem tudta megalkotni az ember egyetemleges iparkodásának teológiáját. - Mi az egyház tényleges szerepe abban, kérdi Bogár, hogy az őrizetére bízott Nyugat végül is elbitangolt jószággá lett?
