Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Figyelő - DÉR KATALIN: „Még a jók is üdvözülnek!..." (Liptay Lothar: A keresztyénség viszonya más vallásokhoz)

zad fejleményei dacára, leszámítva a rövid Utószót, lényegében változatlanul jelentette meg. Az ezen vitatható döntés indoklását, valamint a jelen kiadás körülményeit vázoló Előszó (11-12. o.) után az I. fejezetben (Bevezetés) a szokásos kötelező penzumnak tesz eleget: röviden szól a téma aktualitásáról, a globalizáció, a különféle kultúrák világméretű együttélése és a szellemi, vallási pluralizmus által felvetődő vagy kiéleződő kérdésekről és a kereszténység helyzetéről e pluralisztikus világban (13-24. o.). L. L. a II. fejezetet az előzményeknek, A korábbi megközelítések rövid áttekintésének szenteli (25-50. o.). Áttekintését a Bibliával kezdi (27-32. o.), azt a kettősséget hangsúlyozva, miszerint a Szentírás bizonyos szövegei egyértelműen kimondják: a JHWHbe, illetve Krisztusba vetett hit nélkülözhetetlen feltétele az üdvösségnek, míg szép számmal vannak olyan helyek is, amelyek Isten egyetemes, mindenkire kiterjedő üdvakaratáról nyilatkoznak, az üdvözülést nem az ortodoxiához, sokkal inkább az ortopraxishoz, a szeretet cselekedeteihez kötik, illetve elismeréssel szólnak egyes „istenfélő pogányokról" (Jób, Naámán, Sába királynője, Ruth stb.). A megközelítés hangsúlyozottan 20. századi súlypontja magyarázza talán azt a beállítást, mintha a Szentírás nem lenne egyéb, mint egy, történetesen az első állomás az előzmények hosszú sorában, menti némiképp a szerzőnek azt az eljárását, hogy megelégszik a téma kapcsán ezerszer idézett locusok újbóli puszta felsorolásával - mégsem teszi teljesen elfogadhatóvá. Talán helyénvalóbb lett volna röviden kitérnie arra, milyen státusa van, illetve lehet a Bibliának, a bibliai kijelentéseknek a vallásközi kapcsolatok problematikájával összefüggésben, vagy legalább jeleznie, micsoda mély és szépséges összefüggések rejteznek itt. Az például, amelyet az lTim 2,4-6-ben Isten egyetemes, mindenkire kiterjedő üdvakarata és egyetlensége között mutat fel az Apostol: Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön", s ez épp azért van így, „MERT egy az Isten, és egy a közvetítő Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus". Hiszen erre az univerzális üdvözítő szándékra, úgymond, nem lenne szükség, ha léteznék más isten és más közvetítő. - AII. fejezetben a továbbiakban az ókori keresztény teológusok nézeteinek futólagos összegzése olvasható a némiképp pontatlan Apologéták cím alatt, majd a középkor és a reformáció nagyjainak gondolatai. Végül, jókora időbeli ugrással, a liberális teológiára és Schleiermacher romantikus vallásfelfogására tér át a szerző, ezzel zárva a fejezetet. A III. fejezet a könyv törzsrésze A téma korunkbeli megközelítéseiről (51-176. o.). Az első részben a párbeszéd iránt dogmatikai és történelmi okokból fogékonyabb római katolikus egyház állásfoglalásának alakulásával ismerkedhet meg az olvasó, különös tekintettel a Zsinat dokumentumaira. A katolikus egyház belső életében és ügyeiben kevésbé járatos olvasókra tekintettel néhány helyen, az időpontok és egyéb adatok tekintetében ki kell egészítsük a szerző közléseit. A teológia, a vallásgyakorlat, a liturgia sok területén s főképpen az egyház és világ kapcsolatát illetően alapvető szemléleti változásokat hozó II. Vatikáni Zsinat 1962. szeptember 11-től 1965. december 8-ig ülésezett. A L. L. által legfontosabbnak tartott három dokumentumról részletes, korrekt leírást olvashatunk, ezek azonban nem mindig az ismert címükön szerepelnek, nem könnyen azonosíthatók. A sort egy kis terjedelmű, ám a dialógus témájában rendkívül nagyjelentőségű irat nyitja, amelyet a szerző a horribilis De ecclesiae habitudine ad religiones non-Christianas („Az egyház viszonya a nem keresztény vallásokhoz") hivata-