Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Figyelő - BAGYINSZKI PÉTER ÁGOSTON: Öt út az egyház egyetlen misztériumához (Avery Dulles: Az egyház modelljei)

lexív és kritikai módon használnak fel, hogy egy valóság elméleti megértését elmélyítse, mai elnevezéssel élve „modellé" válik. A modellnek az itt leírt fogalma otthonosabb a modern természettudományok gondolkodáskultúrájában, mint a teológiában. Pedig az, amiről itt szó van, gyakorlatilag a keresztény teológiában nagy hagyományokkal rendelkező analógia-tan megfelelője, ha az utóbbi fogalomról lehántjuk a neoskolasztikus teológia némely metafizikai következtetését.

8 Vallási nyelvezetünk és szimbólumaink modellként értelmezendőek, mert, még sokkal inkább, mint a tudomány fogalmai, csak megközelítik a tárgyat, amelyet vizsgálnak. A modellek használata a teológiában részben magyarázó, részben heurisztikus szerepet tölt be. Magyarázó szinten a modellek arra szolgálhatnak, hogy szintetizálják azt, amit már tudunk. A modell akkor fogadható el, ha nagyszámú bibliai és hagyományos adat támasztja alá, és összhangban van azzal, amit a történelem és a tapasztalat mond a keresztény életről. Mivel az egyház misztériuma az elkötelezett keresztények szívében él, mint olyan valóság, amelyben ők egész életükkel részesednek, saját tapasztalatukból kiindulva állapíthatják meg a különböző modellek helyességét és határait. A modellek feltáró vagy heurisztikus használatán azt a képességüket értjük, hogy új teológiai meglátásokhoz vezethetnek. A fentiek után természetesnek tűnik, hogy egyegy teológiai téma feldolgozásakor elkerülhetetlen a modellek pluralizmusa. Ez a pluralizmus nem logikai zavart tükröz, hanem teológiai életerőt. Az, hogy például az egyház minden modelljének vannak gyenge pontjai és egyik sem kanonizálható mint az összes többinek a mértéke, arra mutat rá, hogy az egyház mint misztérium nem hozható tökéletes párhuzamba tapasztalati világunk egyetlen objektumával sem. Nem tudjuk teljesen objektíven értelmezni az egyházat, mert magunk is részesei vagyunk; egyfajta hitünkben gyökerező kölcsönös szubjektivitás által ismerjük. Mindazonáltal - a modellek e pluralizmusának elkerülhetetlenségét beismervén - a teológia általában megpróbálja a pluralizmust a minimálisra csökkenteni. A magyarázatot kereső emberi értelem szükségszerűen egységet is keres. Az egyház történelmében nemegyszer lehetségesnek látszott a totális teológia, vagy legalábbis totális ekkléziológia megalkotása egyetlen modellre alapozva. Az ilyen domináns modellt könyvünk terminológiája paradigmának nevezi. Mindegyik paradigmának megvan a sajátos kedvelt képvilága, egyéni retorikája, jellegzetes értékei, bizonyosságai, elkötelezettségei és prioritásai. A teológusok, akiknek képesnek kellene lenniük arra, hogy érvelésüket áthangszereljék, gyakran elzárkóznak az új paradigmák elől, mert azok kizárják azokat a problémákat, amelyekben ők már jelentős jártasságra tettek szert, és új problémákat vetnek föl, amelyekhez hiányzik belőlük a hozzáértés. III. Az öt alapvető egyházszemléleti modell A következőkben - Avery Dulles nyomán - megpróbáljuk az egyház misztériumát néhány olyan uralkodó modellen keresztül megvilágítani, amelyek a modern teológiában paradigmatikussá lettek. A teljesség igénye nélkül öt modellre fogunk koncentrálni: ezek alapján jellemezni lehet a vezető ekkléziológiai iskolákat, azonosítani tudjuk a legelterjedtebb álláspontokat, és értékelni a teológia sokféle irányzatának belső össze-