Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - Gödény Endre publicisztikája

mert politikai-erkölcsi feddhetetlenségem megbénította ellenfeleimet. Ám akik a dik­tatúra idején moccanni sem mertek velem szemben, soha nem látott aktivitásba kezd­tek, mihelyt megérezték, hogy a választási demokrácia nem ellenük hat, hanem éppen az eddigi hiteltelenségük feloldását, az ő hitelesítésüket szolgálja, éppen azt teszi le­hetővé, hogy immár demokratikus hitelesítettségük tudatában, a jogállam keretei között újmódian leszámoljanak azokkal, akikkel a diktatúra idején nem sikerült. Csavaros, kanyargós ez a történet! - Ebben a tizenhárom évben akadt egy-két rövid időszak, amikor úgy éreztem, talán felszáll a köd, legalább a köd egy része. Öt és fél évnyi lemerülés és kilátástalanság után 1997 első felében Spengler jegyében éledez­tem. A Nyugat alkonyát olvasva felismertem, hogy nem csupán Magyarország van súlyos helyzetben, hanem az egész nyugati civilizáció. 1999 első pár hónapjában Hun­tington teljesen félreértett és szándékosan félremagyarázott könyve adott szellemi­lelki oltalmat, amely a civilizációk ütközéseinek és az új világrend kialakulásának összefüggéseiben mutatja meg a történések értelmét. Hozzá társult Heidegger Költe­mények című könyve, amelyből én azt olvastam ki, hogy a különböző földutakon elin­dult embereknek közös nyelvet kell találniok az elvont gondolkodás szférájában, s erre van esély. 2001 első felében lakáskörülményeink megváltoztathatóságának esélye és egy kínálkozó publikálási lehetőség villanyozott fel, valamint Ortega y Gasset A töme­gek lázadása című könyvének múlhatatlan érvényessége foglalkoztatott. Folyó évben, 2004-ben Bogár László könyve örvendeztetett meg, a Magyarország ésaglobalizáció, mert az én Mezopotámiától Irakig feszülő töprengéseimet is nagyrészt porondra vitte. Ma hazánkban - mindent összevetve - rosszabb a helyzet, mint bármikor a rend­szerváltozás óta. Mégsem vagyok elkeseredett. Hiába zuhognak ránk a borzalmak, naponta három-négy, itthon is, önmagától ettől nem keseredik el az ember, csak attól, ha ez az állapot változtathatatlannak tűnik, ha mindez a mozdulatlanság kibírhatatlan érzetével társul. Márpedig most egészen más a csillagállás. A Majom évében van moz­gás és lesz mozgás dögivei. Van okunk reménykedni, a fejünket fölemelni. Az úton, ahogy baktatok, az első élményem az, hogy két autót előzve veszettül hajt el mellettem egy kocsi, ballonom jobb ujját megcsapja a szele. Kétszáz méterrel odébb viszont olyan emberrel beszélgetek, aki felajánlja segítségét: szerez kocsit, ami elvisz a Kincsem Lovasparkba. Megköszönöm, de én már a gyaloglás mellett döntöttem. A göbölyjárási büfében is óvnak a gyaloglástól, ahová egy pohár borra tértem be. Kicsit arrébb egy ember házat épít, szép nagy ház lesz, talán idén el is készül. Ő is helyteleníti vállalkozásomat, de megnyugtatom, hogy jobb az erőnlétem és állóképességem, mint a mai fiataloké. - Tanácsát követve az egykori göbölyi iskolánál jobbra térek, és utam leghosszabb szakasza következik. Az autók olykor félpercenként húznak el mellettem. Az úrvezetők úgy tesznek, mintha nem tűnne fel nekik, hogy egy városi öltözetű idős ember ballag az úton, noha sejthetik, hová igyekszem, és tudhatják, hogy sokat kell még kutyagolnom. Nem lassítanak, és nem kérdezik meg, elvihetnek-e a faluba. Belém hasít ez az érdektelenség, ahányszor elsüvít mellettem egy-egy kocsi, jóllehet nem ülnék be, hiszen gyalogolni akarok. (1997-ben a Lakiteleki Népfőiskolához vezető bekötőúton már az első kocsi megállt mögöttem. Igaz, annak a sofőrje nyugati magyar volt.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom