Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - BERECZ ÁGNES: Egyházi gyűjteményeink - alapkövek vagy kövületek?

A válságot az érintett intézmények érzékelik, és különböző megoldási kísérleteket tesznek. Az elmozdulás iránya alapvetően kétféle: vagy restriktív, vagy expanzív jellegű. Az első esetben az intézmény felülvizsgálja működését (gyűjtőkörét, szolgáltatásait, munkatársai teljesítményét, a költségigényeket), majd erőteljes leépítést hajt végre: kisebb területre húzódik vissza; a gyűjtőkört szűkíti; a szolgáltatásokból csak a feltétlenül szükségeseket tartja meg; a személyi állományt csökkenti - mindezt az olcsóbb, és így könnyebben fenntartható működés jegyében. (Köreinkhez a legközelebb eső példa erre a német evangélikus egyház több kulturális intézményének sorsa.) És az eredmény? - Az eredmény az, hogy be kellett látni: a sorvadás megállíthatatlan. A kisebb helyre még kevesebben térnek be, a szerény színvonalú szolgáltatásokat egyre kevésbé igénylik, a stagnáló állomány nem vonz érdeklődőket. Expanzív kitörésre inkább csak a világ gazdagabb térségeiben, ott is a legígéretesebb objektumok táján (mondjuk ki: tipikusan az Egyesült Államokban) történik kísérlet. A kiindulópont ugyanaz, mint fent; de ebben az esetben erőteljes beruházás veszi kezdetét: az intézmény új, hatalmas, impozáns elhelyezést kap; a szolgáltatások köre az elképzelhető legszélesebbre bővül; az alapintézményt koszorúba foglalja a sok konferencia- és időszaki kiállítóterem, kávézó, étterem, szakkönyvesbolt, ajándékbolt esetleg műtárgymásolatok boltja -, reprográfiai egység, és amire csak gondolni lehet. A döntés a mindent vagy semmit elvén kockáztat: a végeredmény óriási siker vagy teljes kudarc. És valóban így történik? Az élet, mint rendesen, itt sem hozza a papírformát: igen is meg nem is. A látogatottság fellendül, ám ez többségében „átfutó" turistacsoportokat jelent csupán; a kereskedelmi holdudvar viszont szépen profitál a kulturális háttérből. Jellegzetes európai példa: a Louvre körül újabban létesült gigantikus föld alatti birodalom. Ezek után következtethetünk arra, hogy a kulturális intézmények legjellemzőbb kitörési kísérlete a kétféle modell valamiféle elegye lesz: leépítés (finomabban: racionalizálás) és vonzóbb szolgáltatások felkínálása. A leépítés érinti a gyűjtőkört (ezt szűkítik, specializálják), a helyiségigényt (gazdaságos raktári rendszerek, energiatakarékos nyilvános terek), az alkalmazottak létszámát; a bővítés pedig a látogatók kényelmét szolgálja (új szolgáltatások és járulékos étkezési, vásárlási lehetőségek kínálata). Nagyon jellemző példa a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár módszere: a kerületi fiókok száma lecsökkent, de a megmaradókat felújítják és korszerűsítik; a központi könyvtár pedig lenyűgöző élményt nyújt a betérőknek. Múzeumaink ugyancsak ebben az irányban alakulnak át; az újonnan létesülő kulturális központok eleve így építkeznek. De mi van régi, patinás intézményeink - most már leszűkítve témánkat: az egyházi könyvtárak - háza táján? Az egyházi kulturális intézmények Az egyházi kulturális intézményrendszer nem a felvilágosodás idején jött létre - ellenkezőleg, a legrégebbi európai könyvtárak Nagy Károly koráig eredeztetik múltjukat. Nem túlzott az az állítás, hogy az egyházi szerepvállalás mentette át az antikvitás szel-