Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
A gondolat vándorútján - GÁSPÁR DOROTTYA: Az Imperium Romanum és az ókeresztények
istenek közé akarta sorolni. 27 Az ő uralkodása idejében történt a keresztrefeszítés. Ugyanakkor Tiberius igen szigorúan kívánt eljárni a zsidókkal. 28 Később Claudius Alexandriából tiltja ki őket. 1920-ban találtak egy levelet (Londoner Papyrus 1912), amely válasz az Alexandriából érkező zsidó delegáció panaszaira. Ebben a levélben a császár megtiltja a zsidóknak, hogy Szíriából, Egyiptomból Alexandriába költözzenek. Engedetlenségük esetén a császár arra kényszerülne, hogy minden eszközzel ellenük forduljon, mert a zsidók az egész világon ugyanazt a járványt mozdítanák elő {Pap. Lond. 1912, 98-100. o.). 29 A császár tilalmának okát illetően eltérnek a vélemények. Van olyan nézet, hogy a keresztények is érintettek. A másik vélemény elégséges indokot lát a zsidók Alexandriában tanúsított magatartásában, ugyanis az ott élő görög lakossággal állandó összetűzésük volt, amely véres verekedésekké fajult. Az ilyen helyzet rendbontásnak számított. Suetonius szerint Claudius Rómából is kitiltja a zsidókat, mert egy bizonyos Chrestos 20 miatt állandóan harcban álltak egymással. A rendelkezés nem érintette a pogányokból lett keresztényeket, inkább csak azt bizonyítja, hogy a zsidók nem nézték jó szemmel az új vallás követőit. 31 Az ilyen és ehhez hasonló nyugtalanságok mindenesetre felhívták a rómaiak figyelmét a keresztényekre. Ismert tény, hogy Nero felesége, Poppaea, szoros kapcsolatban állott zsidókkal 32 és prozelitákkal. Másrészt az is köztudott, hogy a római tűzvész után Nero éppen a keresztényeket tette bűnbakokká. 33 Az egykori Saul, mint Pál a következőképpen jellemzi népét: „...Ezek megölték az Úr Jézust, ugyanúgy, mint a prófétákat, üldöztek minket is; nem kedvesek Isten előtt, és ellenségei minden embernek..." 34 Általában kevéssé ismert, hogy a Hadrianus idejében kitört második zsidó felkelést véres keresztényüldözés kísérte. Ekkor zsidók üldöztek keresztényeket, zsidók kínoztak keresztényeket, nem pedig a rómaiak. 35 A római császárok általában akkor intézkedtek, ha az intézkedést valami szükségessé tette, és akkor léptek fel keményen, ha engedetlenségről, rendbontásról volt szó. A megállás nélküli nyugtalanság pedig rendbontásnak számított. Továbbá a rómaiak nem viselték el a már-már hamisságba átcsapó körmönfontságot, sem pedig a körmönfont kérdéseket, mint például: „Szabad-e adót fizetni a császárnak?". A kérdésre adott válasz tömören fogalmazza meg azt a magatartásformát, amelyet az alattvaló a császárnak megadni köteles, még akkor is, ha az alattvaló éppen zsidó. A római embernek is megvolt erre a maga erkölcsi, vallási, társadalmi előírása, amelynek alapja a pietas. Pietas az istenekkel, a császárral és embertársaival szemben. Lényege az engedelmesség és a tisztelet. Az engedetlenség a természet törvényeivel ellenkezett. Aki engedetlen volt, csak tulajdon halála által tudta e vétket lemosni. A császárral szembeni engedelmesség az áldozatbemutatást is előírta, amely áldozatot nem annyira neki, mint inkább érte -pro salute et incolumitate (üdvéért és jólétéért) - kellett bemutatni. 36 A napi gyakorlat azonban számos finom különbséget elmosott. 37 Azt viszont birodalomszerte mindenki megtanulta, tudta és vallotta, hogy az áldozatot be kell mutatni az előírt rítusnak megfelelően, nem, mert a császár elvárja, hanem mert tőle függ a népek és a birodalom üdve és jóléte. 38 Az ilyen áldozatokat szívesen mutatták be az alattvalók. S az is fontos szempont volt, hogy a kultusz az egységes társadalom és a társadalmilag egységes vallás megnyilvánulását képezte.
