Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - GÁSPÁR DOROTTYA: Az Imperium Romanum és az ókeresztények

így jobban megértjük, miért számított a rómaiak szemében akkora véteknek, hogy a keresztények megtagadták az áldozatbemutatást: e magatartás egyrészt engedetlenség az uralkodóval szemben; másrészt az egység bomlasztása, így bűn az embertárssal, a társadalommal szemben; valamint istenek elleni sértés, azaz meggyalázása a pietasnak, megzavarása a pax deorumnak. Jézus Krisztus útbaigazítása nem azt mondja, hogy adjatok meg mindent a császárnak, amit csak elvár, hanem azt, hogy adjátok meg neki, ami az övé. Némelyik császár elfelejtette, hogy hatalmát kapta, mintegy istenné tette magát; ez azonban magától értetődő és jogos dolog volt abban a római világban, amelyben élt.

39 Lehet ugyan, hogy így egy keresztény szemében bálvánnyá vált, de ezt kimondani felettébb nagy sértés volt, nem annyira a császár személyét illetően, mint inkább a rómaiak vallásos mentalitását tekintve. És valljuk be: nem volt igazán keresztényhez méltó cselekedet. Már csak azért sem, mert a megtérő keresztény korábban engedelmes alattvalója volt az isteni augustusoknak. Ha megtérésével valóban rádöbbent volna az igazságra, akkor első cselekedete nem a sértegetés lett volna.

40 Nem beszélve arról a tényről, hogy a birodalomnak továbbra is a császár volt a feje. Sőt, még a keresztény szimpatizáns császárok idejében is csak a császár volt a birodalom feje. A pogány Róma császárai nagy járványok, természeti katasztrófák idején elrendelték, hogy a birodalom lakossága áldozatok bemutatásával, az ősi vallás erejével és mértékével forduljon az istenekhez. A sokat gyalázott pogány Róma császárai tudták, hogy bármely nehézségen csak egységes és a birodalom valamennyi népe által elfogadott tekintély segítségével képesek úrrá lenni. Bár Róma - fennállása folyamán - mindig törekedett a társadalmi egységre, katasztrófák idején még inkább az egyetlen megoldásnak tekintette az egységet és az istenek tekintélyét. Ilyen válságos időkben az áldozatbemutatás kötelezettsége a keresztényeket is érintette. így állt elő az a paradox helyzet, hogy a „legvallásosabb" császárok lettek az igazán „keresztényüldözők". A pogány Róma erkölcsi parancsa minden korszakban úgy hangzott, hogy tegyük ugyanazt, amit őseink, csak jobban. Lehet, hogy ma is tanulhatunk belőle? B) Keresztények és pogányok a) Ellentétek, elvek, különbségek Van ellentét köztük, amely fokozatosan alakult ki: hiszen akik egymás mellett éltek korábban, azok továbbra is egymás mellett éltek, akkor is, ha valamelyikük időközben megkeresztelkedett. A rabszolga végezte a maga dolgát, mint ahogy a matróna is felügyelt háza népére.

41 A keresztények között mindenféle rangú, állapotú ember előfordult, mint ahogy a pogányok között is. így a szemben álló felek mindegyike heterogén társaságot alkotott mind társadalmi helyzetét, mind népi hovatartozását, mind foglalkozását, mind korábbi vallását tekintve. Egyvalami azonban összekötötte őket, ez pedig Sol Invictus kultusza.

42 Ezt a keresztények sem utasították el. Másrészt a keresztények - ha belülről nézzük őket - tanításuk szerint sem egységesek: az eretnekségek megjelenése a tanbeli különbséget tükrözi. A rómaiak viszont nem tettek különbséget eretnek és igazhitű keresztények között, legalábbis az első három évszázadban nem. DiocQQ.