Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - GÁSPÁR DOROTTYA: Az Imperium Romanum és az ókeresztények

dés pátosza éppúgy, mint a részvétnyilvánító magatartás bárki szenvedésével kapcsolatban. Nem véletlen, hogy épp Mithras kultusza terjedt el a leginkább, amelyben nincs szenvedő és meghaló istenség. A keleti vallások üdvtanát Róma nehezen viselte el. Saját vallásának - a mai értelemben véve - nincs üdvtana. D) Tanulság Róma ellenérzése az alábbi esetekben bármely vallással szemben megnyilvánul: - Ha bárki számára hozzáférhető, tehát nem ismeri a társadalmi tagozódást. - Ha üdvözülést hirdet abban a formában, ahogy mi is értjük. - Ha érzelmi megnyilvánulásai vannak - például: szenvedés magasztalása, szeretet hirdetése - főleg érzelmi töltettel, eksztatikus állapot a rituáléban. - Ha a beavatást nem kemény felkészüléssel csinálja végig a mystes, hanem azt csupán érzelmi átéléssel helyettesíti. Minthogy a keletről érkező vallások legtöbbje tartalmazza ezt vagy azt a kifogásolható pontot, gyanakodva tekintettek rájuk, jóllehet egyiket sem utasították el teljesen. E) Róma és a keresztények Nézzük római szemmel a keresztényeket! A vallás középpontjában egy bizonyos „Chrestus"

18 (Jézus Krisztus) áll, aki szenved, meghal, föltámad. Hirdeti a bűnbocsánatot, a kiengesztelést és a kiengesztelődést, az üdvösséget. Fő paranccsá a szeretetet teszi, tiszteli az Anyát. Tanításában mindenki ugyanúgy részesülhet. Követőinek pátosza elviselhetetlen, főleg, amikor a mártíromság utáni vágyuk jut kifejezésre. A vértanúk kitartása makacsság, mert nem lehet velük észérvekkel beszélni. Ezt a magatartást a fokozott érzelem megnyilvánulásának lehet tartani. Afides-t a keresztények nem tartották meg. És nézzük keresztény szemmel a rómaiakat! A birodalom érdekében, ennek eszménye és fönntartása érdekében valóban kíméletlenül irtottak ki embert, várost, kultúrát, írást és bármit, jóllehet az Imperium, a parancs hatalma birtokában, isteni erejük tudatában meg kellett volna őrizniük „szent nyugalmukat", azt a mozdulatlan fönséget, amely tettek nélkül nyűgöz le. Egyúttal azonban olyan jelenséget tapasztalunk, amely számtalanszor ismétlődik a történelem folyamán. Arról van szó, hogy nem azonos a meggyőződéshez való ragaszkodás és a meggyőződésből fakadó tett. Az előbbi mindenképpen tiszteletreméltó, az utóbbi már kelthet vegyes érzelmeket. ítéletünk alá azonban nem tartozhat, mert nem tudjuk a maga valóságában, megfelelően és helyesen megítélni. Ahogy az egyes ember utólag sokkal világosabban látja egy korábbi konfliktushelyzet lehető legjobb megoldásának lehetőségét, úgy egy közösséggel is ugyanez a helyzet.

19 Csakhogy amíg az egyes ember a tulajdon helyzetében teljesen ismeri a meggyőződéséből fakadó valamennyi szempontját, amely döntését és cselekedetét létrehozta, addig ugyanezt nem mondhatja el magáról az a történész,

20 aki több évszázad távlatából megkísérli a különböző helyzeteket rekonstruálni, megérteni és leírni. Egy keresztény szemlélő további észrevétele, hogy a rómaiak megvetették és lenézték