Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - LUFT ULRICH: Karl Richard Lepsius (1810-1884)

fesszor, valamint Johannes Dümichen, aki a bonni tanszéket kapta meg. A fiatalabbak közül Adolf Ermant - a berlini tanszéken Lepsius utódját - valamint Alfred Wiedemannt kell megemlítenünk. Az 1846 utáni években megszülettek azok a nagy, összegező alkotások, amelyeknek alapját a kiterjedt egyiptomi gyűjtő és dokumentáló munka vetette meg. Legfontosabb műve a Denkmäler aus Aegypten und Aethiopien (Emlékművek* Egyiptomból és Etiópiából) című táblaképes kiadás, amely négyéves expedíciójának lenyűgöző eredménye. Hely és idő szerint rendezve 869 táblát közölt a tizenkét fóliómappában: a hatalmas anyag elrendezésekor Lepsius alig tévedett. Auguste Mariette, a nagy francia régész viccesen megjegyezte egy német kollégájának: „Az Ön Lepsiusa Emlékművei-nek használatához szükség van egy káplárra és négy katonára." De a megjegyzés egyben elismerés, mivel „sajnos" használni kell ezt a - szó szerint is roppant súlyos - művet. A Denkmäler alapját az Egyiptomban készült rajzok, alaprajzok, pacskolatok, gipszmásolatok, leírások képezik. Ezek annak idején a múzeumba kerültek, ma a Berlin-Brandenburgi Akadémián vannak elhelyezve. Ebers egyenesen úgy vélte: szükségtelen, hogy a kutató ismét megnézze az alapanyagot. Néha azonban egy friss pillantás a régi anyagra mégis előbbre viszi a kutatást. Lepsius a műben közzétett egyiptomi szövegek fordításától és magyarázatától eltekintett: még nem állt rendelkezésére elegendő jól képzett szakember ahhoz, hogy a hatalmas munkát elvégezze. Közben Lepsius az időszámítással kapcsolatos kutatásait is folytatta. 1849-ben közzé tette a Chronologie der Aegypter (Az egyiptomiak kronológiája) című művének első kötetét, amelyben aprólékos filológiai módszerekkel vizsgálta meg az antik forrásokat. Ebben a műben a Szóthisz-évet és -periódust úgy tárgyalja, ahogyan a klasszikus szerzők látták. Az utóbbiak a Julián-évből és az egyiptomi évből, illetve a kettő közti különbségből indultak ki, ami viszont csak akkor lett egyértelmű, amikor a Julián-évet meghatározták. Ez viszont végső soron a korai principátus alatt történt meg, bár korábbi jele már Krisztus előtt 238-ban észlelhető. Művét Bunsennek ajánlotta Lepsius, akivel főleg Eratoszthenész megítélése miatt nem értett teljesen egyet. Ezt a kutatást ilyen szélesen nem folytatta, ehelyett speciális problémákkal foglalkozott, mint a már említett Ptolemaiosz kori kronológiával, amelynek alapjait szintén ő rakta le. Ehhez a témakörhöz tartozik még a Königsbuch (Királyok könyve), amely 1858-ben jelent meg: Lepsius itt minden - abban az időben ismert - egyiptomi királynevet összegyűjtött s kronológiai sorrendbe állított. A nyelvészet területén kidolgozta a fonetikus átírás alapjait. Ez a „standard ábécé" részben ma is érvényes. Két élő szabálya, hogy az egyes hangzót csak egy jellel szabad visszaadni, ami kizárja a dupla jel használatát, mint az angol th, vagy a magyar cs; továbbá, hogy a különböző hangzást nem szabad azonos jellel visszaadni. Az utóbbi gondolat ma már természetesnek tűnik, de Lepsius idejében nem volt magától értetődő. A Núbiában gyűjtött nyelvi anyagot csak 1880-ban adta ki, Nubische Grammatik (Núbiai nyelvtan) című könyvében. A bevezetőben az egyiptomi nyelv helyzetét akarta * Nyilvánvaló, hogy nem mai értelemben vett emlékművekről van szó. Értelem szerint inkább lelőhelyeket, régiségeket mondhatnánk. - a szerk. 1 Z9_