Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - LUFT ULRICH: Karl Richard Lepsius (1810-1884)

Londonban, a Sotheby's aukciós háznál sikerült egy szép korai ramesszida kori Halottak Könyvét vásárolnia, amely az Athanasi-gyűjteményből származott. Egy másik tétel csak a leltárkönyv alapján csatolható ehhez a vásárláshoz. A múzeum ugyan jelentősen fejlődött, de az igazgató és Lepsius között változatlanul igen feszült volt a viszony. A következő kis történet sokat elárul: a tudós a Ptolemaiosz kori kronológiával kapcsolatban közleményt kívánt megjelentetni az akadémián, ehhez viszont démotikus papiruszokra volt szüksége. Passalacqua nem engedte meg Ernst Weidenbachnak, hogy a papiruszokon lévő dátumokat lemásolja. Lepsius végül Olfers főintendánshoz fordult, hogy járjon közbe. Olfers a következő utasítást adta Passalacquának: „Egy közlemény miatt dr. Lepsius professzor a Minutoli-gyűjteményből származó démotikus papiruszok közül néhányat pontosan le kívánt másoltatni. Mivel ezek üveg alatt vannak, szükségeltetik az üvegek fölemelése - hogy pontosan lehessen másolni - és gondos visszahelyezése. Legalázatosabban felkérem Tekintetességedet, szíveskedjék arról gondoskodni, hogy Lepsius professzor megbízottjának ezen dolgok kivitelezését mindenben könnyítsék meg." 1855-ben a múzeumok főintendánsa Lepsiust társigazgatóként kooptálta, és Passalacquát ezzel hivatalosan is félretették. Tíz évvel később, Passalacqua halála után Lepsius teljesen átvette a Berlini Egyiptomi Múzeum vezetését. Lepsius tanító munkáját Ebers joggal méltatta melegen: hiszen ő is erkölcsi haszonélvezője volt mestere oktatási felfogásának. A tudós - hetenként egyszer - nyilvános főkollégiumot tartott a múzeumban; a berlini szájhagyomány szerint ez mindig csütörtök délutánra esett. A professzor az igazgatói szobában kezdte meg előadását, később a társaság átvonult a kiállítótermekbe, ahol Lepsius egy-egy tárgy előtt megállva különböző témákról beszélt; legszívesebben a kronológiát fejtegette. Ebers nem írja, hogy Lepsius előadásmódja lenyűgöző lett volna, inkább száraznak érezte; azonban megállapítja, hogy a tudós mindig pontos és magabiztos volt. (Megemlítjük, hogy fiatalkorában Lepsius is száraznak ítélte néhány berlini tanára - Boeckh, Bopp, Sendling - előadásmódját, különösen a göttingeni mesterekéhez képest.) A nyilvános kollégiumon mindenki részt vehetett, így néha száznál is többen voltak. Aki behatóbban akart az egyiptológiával foglalkozni, ha szándékát Lepsius is elfogadta, a tudós otthonában alaposabb oktatásban részesült. A 19. században még elterjedt szokás, hogy a tanítvány valamilyen formában betagolódik a professzor családjába. Magyarországon - bár kissé lazábban - még a 20. században is létezett ez a patriarchális viszony. A szakmai képzést a társadalmi beilleszkedés elsajátítása egészítette ki: így a tanár nem csupán szakembert, hanem embert is nevelt. Ebers, aki gyermekbénulásban szenvedett s egyszer fél éven át nem tudott felkelni, dicséri Lepsius önzetlenségét: a professzor eljárt betegágyához, és külön oktatta őt. így nem torpant meg tanulmányaiban. Igaz, hogy a 19. században nem tartottak túl sok órát, de a kínált kollégiumnak azért el kellett érnie a tudomány akkori legmagasabb szintjét. Ha Lepsius a Ptolemaiosz kori kronológiáról adott elő, minden elhangzott, ami a témához tartozik, s könnyedén bizonyított bármely szóba jöhető nyelvből. Természetesen elvárta, hogy a diák nyelvtudása is alapos legyen. Tanítványainak első nemzedékéből kiemelkedő tudóssá lett a már többször említett - Georg Ebers, a svájci Edouard Naville, aki Genfben lett pro-