Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - KEVEHÁZI LÁSZLÓ: Európa keresztútjain (Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 33 éve)

rópai magyar múlt és jövő egybevetésére, ahogyan ezt az igyekezetet előadások, egész konferenciák és kötetek jelzik. Még fontosabbnak tűnt és még láthatóbb kifejezést kaptak a tér áthidalására épített bürük, pallók és néha hidak..." Az európai keresztutakra sodródott különböző magyarokat összekötni és egyben tartani, méghozzá mindezt számunkra példás vagy példátlan ökumenikus összefogással. Ráadásul úgy, hogy a hazai rendszer - állami és egyházi - különösen a kezdetekben csakugyan igyekezett a munkát akadályozni, az egyesülést megosztani. Erre vonatkozólag is megdöbbentő példák olvashatók. A kereszút kifejezés azonban olykor kereszteződést is jelent, s utak elválását is. Erre már a szerzők bevezetései is utalnak, történetükhöz ez is hozzátartozott. Itt szeretnék Gémes István említett írására kiemelten utalni. Az Európai Magyar Evangélikus Ifjúsági Konferencia már 1960 óta - tehát a szabadegyetem megszületése előtt - minden nagyhéten találkozási alkalmat jelentett, ahol a fiatalok hitükben és magyarságtudatukban erősödhettek. Ennek a konferenciának az alapítói, úttörői közé tartoztak Glatz József és Terray László lelkészek, Kelemen Erzsébet diakonissza testvér, Bereznai Tamás és sokan mások. Gémes István ekkor még Brazíliában dolgozott lelkészként, Európába kerülve kapcsolódott be a munkába. Ez volt az első nagy összefogó szervezet ebben az időben. Támogatója volt a Külföldön Elő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége (KEMELM) is. Ez a konferencia 42 találkozót tartott, ahová 30 országból 60-190 résztvevő jött el rendszeresen. „Minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy a konferencia igazi keresztény szellemű, demokratikus képződmény lett... egyetemista diákokra célzott elsősorban, de... részt vettek kétkezi munkások, kisdiákok, szabad foglalkozásúak." Ebből a táborból és háttérből született meg az általunk ismert „Útitárs" is. „Az 1969 nagyhetére összehívott ifjúsági konferencia új szakaszt nyitott meg..." Az történt, hogy néhányan a konferencia szétválásának gondolatával lepték meg az összehívottakat. Viták után a jegyzőkönyv visszafogottan rögzíti: „Az Intézőbizottság mindkét konferencia szolgálatáért különlegesen is felelősséget érez,... felkéri Szépfalusi Istvánt, mint a Szabad Egyetem Bizottságának titkárát, hogy a tervekről és programokról... folyamatosan informáljon." Ballá Bálint pedig így ír erről: „Semmi esetre sem lehetne a maradni akarók, illetve az alapítók csoportját egyértelműen »vallasos EMEIK-esekre«, illetve »vilagi szabadegyetemesekre« osztani." A könyvből úgy érezni, hogy a szabadegyetemi alapítók egyrészt ezt generációs problémákból tették - „kinőttek" az ifjúság kategóriájából -, másrészt szolgálatukat szélesebb bázisra akarták építeni vagy annak nívóján emelni. Erre utal a „szabadegyetem" kifejezés. Az ifjúsági konferencia résztvevői ezt szomorúan vették tudomásul. Lehet, hogy a „vallásos" és „világi" kifejezések a vitákban is előkerültek? Tény azonban, hogy igazán elszakadni nem akartak egymástól. Mindenesetre innen - tehát 1969-től - datálódik a szabadegyetem 33 éves „krisztusi kora". Itt és ezzel kezdődött a máig folytatódó gazdag történet, és a szabadegyetem európai, majd itthoni szolgálata is. Mert a keresztutaknál sokszor eddig nem sejtett és új utak is nyílnak. Ez történt a szabadegyetem történetében is, s ezzel már szinte napjainknál vagyunk. „Ha már akkor érző-