Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - ID. HAFENSCHER KÁROLY: Életeink (Aranydiplomás evangélikus lelkészek vallomásai)

dött (a 80-as években járunk!), hogy valahol Európa keresztútjain járunk, úgy az 1989 őszét követő események ezt már nyilvánvalóbbá tették. A szabadegyetem most már hivatalosan is lehetőséget kapott hidak építésére, és a keresztutak nyilvános keresésére." Érdekes ebből a szempontból Frenkl Róbert emlékezését olvasni, aki már jóval a fordulat előtt felvette a kapcsolatot, járt közöttük és előadásokat is tartott. Akkor még nem sokan voltak ilyen összekötők. Most változott a helyzet. Ami ezután következett: 1990 és 2003 között hat konferencia Magyarországon, két találkozó Erdélyben, egyszer Szlovéniában és a Vajdaságban. S akkor a németországi találkozókról még nem szóltunk. Summázva: 33 év alatt a szabadegyetem 65 kiadványt jelentetett meg, 32 konferenciát tartott, 330 előadóval, 530 előadással. Elképzelhetjük az előadások egyre tágabb perspektíváját. „Mert mint oldott kéve széthullt nemzetünk... A tragédia sokkoló hatása azonban nem ment fel a cselekvés alól. Ez az, amit a szabadegyetem fölismert és vállalt" - olvassuk, és hozzátehetjük: végzett is áldással. S reméljük, hogy a megnyílt utak nem gátolni fogják a munkát, hanem lendületet adnak neki. E sorok írójának személyes emléke is van ezzel kapcsolatban. 1990. május 13-i keltezéssel vendégkönyvünkben ez olvasható: „Ez nem igaz, hogy itt vagyok! Urunk a történelemnek is Ura! Erre, s csak erre emlékezve: Szépfalusi István." Ezért kezdtem írásomat azzal, hogy a közelmúlt története csak úgy teljes, ha itthoni és külföldre került testvéreink életét, küzdelmét együtt látjuk. Ebben segít a könyv, és ezért is ajánlom e sorokkal szíves és tanulságos olvasásra. Keveházi László Eleteink Arany diplomás evangélikus lelkészek vallomásai Szerkesztette: Madocsai Miklós (FÉBÉ, Piliscsaba, 2003) A második világháború előtt Szabó Dezső tervezett önéletrajzának címe ez volt: Életeim. A magáról szívesen beszélő író ezzel a különös többes számmal jelölte, hogy oly sok mindent magában foglaló múltja egyes számban nem fejezhető ki. Ez jutott eszembe, amikor először olvastam el aranydiplomás evangélikus lelkészeink vallomásait Madocsai Miklós szerkesztésében (az évfolyamtársak felkérésének eleget téve). Ötven éve végzettek szólaltak meg, hogyan élték meg az elmúlt fél évszázadot egyházunk szolgálatában. A 298 oldalas könyv egyik erőssége, hogy rendezett anyag ugyan, de nem manipulált. A szerkesztő hagyja beszélni kollégáit. Névsorban vallanak az aranydiplomások, Bérezi Margittól kezdve Zsigmondy Árpádig. Mindenki elmondhatta véleményét egyénisége, vérmérséklete, szolgálati helye, kegyessége, családi állapota szerint. Az emlékező lelkészek igazolványképei is láthatók a fejezetek elején. Magas mellény, papi gallér, kihajtott ing - mindmegannyi egyéniség jellemzője. A gazdag múltú évfolyamból zömben a férfiak szólalnak meg. Egyházlátásuk, kegyességi életformájuk, stílusuk színes palettát, széles skálát mutat. Van, aki ideje nagy részét a fővárosban töltötte, és van, aki sohasem szolgált Budapesten. Van, akire nagy gyülekezet bízatott, és