Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
Figyelő - GÁSPÁR DOROTTY: A Koszorúk és epigrammák (Sághy Marianne: Versek és vértanúk. A római mártírkultusz Damasus pápa korában 366-384)
kesztyűs kézzel a püspökökkel. Ha nem akarta volna erőszakkal a maga „hitére" kényszeríteni a püspököket és velük együtt a keresztény közösségeket, akkor nem került volna sor száműzetésekre, nem került volna sor Liberius elrablására, II. Felix kijelölésére vagy akár Ursinus és Damasus ellentétére sem. Hogy egyáltalán kialakulhatott olyan helyzet, hogy két püspököt választott Róma hívő közössége Liberius halála után, az már önmagában II. Constantius korábbi tevékenységének volt köszönhető. 22 II. Constantius erőszakosságával nem az egységet, hanem épp a megosztást érte el. Róma, az egykori császárváros csak hébe-hóba látta Nyugat császárait. Nem lakott itt sem Iulianus, sem I. Valentinianus. A fejetlenséget, ami a várost jellemezte, meg kellett szüntetni. Ez feladat volt, amellyel szembenéztek a praefectus urbival együtt a pogány szenátorok éppúgy, mint a város püspöke. Mivel nem annyira a pogányok nyugtalankodtak, a feladat Damasusra is várt. A „Város és püspök" fejezetnél a legszembetűnőbb az a kapkodás, amely az egész könyvet jellemzi; sokat el akar mondani, ezzel azonban megszakad a valódi mondanivaló logikai sorrendje. így aztán mindenből elmond egy kicsit, de semmit sem dolgoz ki érdemben. Kár volt hol naptárral, 23 hol időszámítással, hol bármi egyébbel foglalkozni ahelyett, hogy az adott időszakot tárgyalta volna részletesen, összefüggéseiben és alaposan. Nézzünk további részleteket! A 71. és 72. oldalakon használt „felekezetek" kifejezés nem a legmegfelelőbb az ókori keresztény eretnekségekre. A felekezet foglalt terminus technicus. Ugyancsak félreinterpretált egy másik kifejezés használata is. Idézem: „A keresztény csoportok közötti konfliktus nem vallási okokból tört ki, az ellenfelek hatalmi harcot folytattak a püspöki potestas megszerzéséért." (72. o.) A potestas a római magistratusi hatalom egyike. Jogilag meghatározott hatalom. Ez a magistratusi hatalom él tovább a kereszténységnél és jelenti a potestas ligendi et solvendi Jézus Krisztustól kapott kötő és oldó hatalmát. 24 Ezzel minden pap rendelkezett, nem kellett érte küzdeni, és hiába is küzdött volna, ha de iure és de religione nem járt neki. Róma város püspökének primátusságáról már volt szó. Ez is isteni rendelkezés! Ha egyáltalán hatalomról lehet szó, akkor azt a rend helyreállításával szerezte meg Damasus, nem a torzsalkodással. Amúgy nem hagyhatjuk figyelmen kívül - épp az ortodoxia által vallott nézetet -, hogy minden hatalom az Istené. Ez a téma is egyike azoknak a kérdéseknek, amelyek nem intézhetők el a materiális szintre degradált hatalmi összetűzéssel, még akkor sem, ha előfordultak az eszme elleni vétségek. A 20. epigramma elemzése a 84. oldalon egy fantáziadús hazugság. Szó sincs benne semmiféle köztársaságkori vívmányról és harcról. A cives szó használata önmagában még semmi utalást nem hordoz a köztársaság korának zűrzavarára. Ugyanilyen fantáziálás a 85. oldalon a fondo d'orokkal kapcsolatban a pápai megrendelésre való készítés felvetése, vagy az ókori turisták nyomainak a felfedezése a törött fondo d'orok láttán. Ezek nem „aranypoharak", amint Sághy Marianne írja. Csupán díszítésük készült aranyporral, amelyet két üvegréteg között helyeztek el. E díszítések igen változatosak, többek között ábrázolták Péter és Pál portréját is. De elég soknak a díszítése semmiféle keresztény vonatkozást nem hordoz. 25 Az érdeklődő és tanulni vágyó olvasó elég furcsa képet alkothat magának Jeromosról
