Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - GÁSPÁR DOROTTY: A Koszorúk és epigrammák (Sághy Marianne: Versek és vértanúk. A római mártírkultusz Damasus pápa korában 366-384)

akár a 88. és 103. oldalak karriertörekvését olvasva, akár pedig, amikor a 93. és 96. oldalakon értesül „Jeromos barátnőjéről". Vajon az olvasónak eszébe jut-e, hogy Jeromos egy egészen más történelmi korszakban élt, amikor ezek a kifejezések nem hordozták még a mai pejoratív jelleget? Félő, hogy nem. Hasonló modern kifejezések dehonesztálják Lőrinc vértanúságát vagy Péter keresztre feszítését, amikor szenvedéstörténetüket „behaviorista" legendáknak minősítette Sághy Marianne.

26 Két különböző dolog a modern „tudomány" által felállított irodalmi kategória és elemzés, valamint a mártír hősiessége, aki nem az udvari etikett teljesítése miatt hős, hanem az Isten iránti szeretetből vállalt szenvedésért. E két dolgot összekeverni szigorúan tilos! A legendák célja a példamutatás. A tudománynak viszont az a feladata, hogy e legendák helyét megmutassa az adott kor irodalmi szokásaiban a mai kor emberének a számára. A legendának célja van, a tudománynak feladata. A tudománynak és a hit dolgainak ugyanilyen súlyos összekeverését árulja el a következő mondat: „A Biblia Damasus pontifikátusa alatt tehát a klasszikus irodalommal egyenragú, bevett irodalmi és tudományos téma lett, amelyről éppúgy lehetett írni, mint a Vezúv kitöréséről vagy a szenátori nagybirtokon töltött nyári napokról." (96. o.) Attól tartok, hogy ez a mondat kemény sértés bármelyik keresztény felekezet számára. Ez még akkor is sértés, ha nem a sola scriptura elvére gondolunk. A Biblia kiemelkedően több, mint a Vezúv kitörése vagy egy szenátor üdülése. Az nem dicsérendő, ha akárki személy vagy akármelyik történelmi korszak a Bibliát megtapossa. A Bibliával lehet tudományosan foglalkozni, de ettől még minden igaz keresztény számára a Biblia szent könyv marad! Ezt még a tudománynak is tiszteletben kellene/kell tartani! A nem világos előadás következtében ugyancsak összekeverésnek hat a liturgiáról előadott mondandó. Tény, hogy eredetileg görög volt a liturgia nyelve, aztán lefordították latinra. De ez még nem szerkezeti változás, csak nyelvi változtatás. Az is tény, hogy az ókorban voltak különböző liturgiák, amelyek rítuskülönbségeket mutatnak egymáshoz képest, a lényegben azonban nem tértek el. Ezek a különbségek és változtatások nem keverendők össze. A liturgika mint tudomány hivatott arra, hogy e változatokat rendszerezve előadja, mert a liturgia nem intézhető el néhány mondattal. Ha Sághy Marianne olvasása közben bárkiben felmerülne az igény, hogy a liturgiát illetően egy kicsit is tisztán lásson, mellékelek egy szelektív irodalmi listát.

27 A zsoltárok ismerete nem Damasus korában terjedt el. Hogy Damasus maga is tanította, az egyúttal nem jelenti azt, hogy előtte ismeretlen volt.

28 Traianus és Plinius levelezéséből (2. század!) már kitűnik, hogy a keresztények összegyűltek imádkozni, énekelni, azaz zsoltározni.

29 A zsoltárokat annyira tudták, hogy az üldözések idején az igaz keresztények a kérdésekre gyakran feleltek zsoltárrészletekkel. Nem csupán a klerikusok, hanem a nép maga is. Még számtalan kifejezés, mondat van a könyvben, amelyeket a fentiekhez hasonlóan lehet és kellene kommentálni. Egy recenziónak azonban nem lehet feladata a ferdítések ilyetén felsorolása és kommentálása. Végezetül inkább általános összegzést és hozzászólást adok főleg az epilógushoz, amelynek alapján I. Constantinus mint történelemhamisító áll előttünk, hogy a római holocaustot kőbe zárja.

30 A rómaiság, a római történelem nem ismeréséről tesz tanúságot az, aki azt meri állítani, hogy a római kori