Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
Rokon irodalmakból - Hannu Raittila elbeszélése
voltak, hogy miután súlyosan megsérült, az egyetlen emberséges megoldás, ha lelövik. Különben is: hogyan lehetne visszajuttatni a természetbe az állatot egy emeletes házban lévő lakás nappalijából? A nyitott ablakon át belépett a lakásba az első újságíró, s máris fotózott. A vaku villanásától a szarvas újra megbokrosodott. A rendőrök szétszaladtak, ki a konyhába, ki az előszoba, a gyerekszoba vagy éppen a háló felé. Amint az állat megnyugodott, a rangidős rendőr megkérte az újságírót újabb fotók készítésére. Hivatalos használatra, bizonyíték gyanánt. Az visszakérdezett: fizeti-e az állam a fényképeket, a rendőr azonban kitért a válasz elől, mondván, hogy felhatalmazása nem terjed ki arra, hogy ez ügyben állást foglaljon. A riporter végül csinált néhány felvételt a rendőrség számára is. Arra gondolt, a biztosítótársaság is megvehet belőlük néhányat, ha a lakónak van lakásbiztosítása. Mindjárt kalkulálgatott is, mennyi jöhet be a képekből neki. Újabb újságírók nyomultak be, és mind kattogtatta a fényképezőgépét. A szarvas most már nem igazán törődött velük. Szuszogott, és éppen csak fölemelte a fejét a villanásokra, szemében azonban rémület ült. A riporterek faggatni kezdték a rangidős rendőrt, s az egyre idegesebb lett. Tisztában volt vele, hogy a helyszínen ő a rangidős, tehát neki kell döntenie. Egyik fiatalabb társa behozta az autóból a szolgálati szabályzatot, amelyből ezt olvashatta: „Ha egy lovat, szarvasmarhát vagy egyéb nagy testű állatot baleset által okozott súlyos sérülés vagy más hasonló ok miatt le kell mészárolni, állatorvosi engedély hiányában nem kell máshova elszállítani, az intézkedés a helyszínen foganatosítandó." Az egyik újságíró kiabálni kezdett, hogy a szarvast addig nem szabad megölni, míg nem rendelkeznek állatorvosi véleménnyel, mely szerint az állat képtelen az élete folytatására szabadon engedését követően. A rendőr agyát elöntötte a vér, és azt üvöltötte, hogy a riporterek e pillanatban egy magánlakásban tartózkodnak, s az oda történő behatolás az otthon békéjének megzavarása, az önkényes fotózás pedig azt jelenti, hogy a behatolás súlyosbító körülményekkel terhelten valósult meg. Az újságírókban egyszerre felébredt az érdeklődés. Kinek a lakása is ez? Sercegtek a tollak a jegyzetblokkok lapjain. Páran a szomszédba is becsengettek, bár késő éjszaka volt, s faggatták az öregurat, aki kijött, és szilveszteri spicces állapotában el is mondott egyet s mást a famíliáról, az életmódjukról. A rendőrök elhatározták, hogy a helyszínen végeznek a szarvassal. Azon tanakodtak, milyen fegyverrel volna legbölcsebb elintézni. Egyrészt a saját önvédelmi maroklőfegyvereik álltak rendelkezésükre, másrészt a Saab csomagtartójában lévő vadászfegyver. A kis kaliberű pisztolyokat azonnal kizárták. Egy véleményen voltak arról, hogy ezek hatóereje nem elegendő az egyetlen lövéssel történő leterítéshez, amit egyébként az emberiesség nevében a törvény is előír. Egyikük mindjárt el is mesélte, amit az apjától hallott, hogy hogyan próbált végezni a háború alatt Äänislinnaban a katonai rendőrség egy kecskebakkal, amelyet a szabadságos vonaton koboztak el. Egyikük egyik kezével a bak szarvát fogta, a másikban tartott kis kaliberű pisztollyal pedig a homlokába készült lőni. De a golyó a homlokcsontról a falnak csapódott, az állat meg kirántotta a
