Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.
Figyelő - KEVEHÁZI LÁSZLÓ: Túróczy Zoltán életműveIsten embere. Túróczy Zoltán... I—ll.
te ki emlékekkel Kunos Jenőnek az 1980-as és 90-es években tett magyarországi látogatásairól. A könyv második része Kunos Jenő önéletrajzából és egyéb cikkeiből vett idézetekkel világít meg népszerű módon néhány lényeges kérdést a külmisszióval kapcsolatban, mint pl. „a misszió: Isten munkája" (visszatükrözve a nemzetközi miszsziológiai vitában missio Dei néven ismeretes alapelveket); vagy a misszió krisztocentricitása; vagy „a másik ember megismerése" (a dialógus szükségességéről); vagy „a misszió: közösségi munka" stb. Végül a harmadik részben a Finn Evangélikus Missziótársaság egyik munkatársa számol be az 1980-as és 90-es években tett látogatásairól éppen abban a Hunan tartományban, ahol ötven évvel korábban a finn társaság és Kunos Jenő is végzett missziói munkát, s ahol akkor (1995-ben) kétszázezer kereszténnyel számoltak. Ez is része Isten nagy csodájának. Terray László Túróczy Zoltán életműve Isten embere. Túróczy Zoltán evangélikus püspök (1893-1971). I-II. Szerk.: Cserháti Péter, id. Fabiny Tibor, ifj. Fabiny Tibor etc. (MEVISZ, Budapest, 2002.) Több megemlékezés és két alapos tanulmány után lehet-e még erről a szép és tartalmas könyvről újat írni - kérdeztem a felkérés után. Isó Dorottya (Ker. Ig. 2002. 55. sz.) azt írta, hogy a könyv a közelmúlt őszinte feltárásának jelzése. Dr. Hafenscher Károly ( LR 77. évf. 2002/10. sz.) szerint pedig a „távoli" (Helsinkiben a díszdoktorrá avatásán nem lehetett jelen) Túróczy Zoltán most újra közel került hozzánk. A két fogalmazás minden recenzió alaphangját adta meg, hiszen annak a célja éppen ez a kettő: feltárás és közeihozás. Áttanulmányozva a két hatalmas kötetet, rájöttem, hogy kimeríthetetlen „kincsesbányát" kaptunk, amelyből még sokat lehet előhozni. így született meg ez a - talán szokatlan - hosszabb recenzió. A könyv módszeréről kell elsősorban szót ejteni. A történelem kutatásának eredeti módját vélem abban felfedezni. Beszéljenek a dokumentumok. Sőt: szólaljon meg a kutatott személy. A történelemtanítás: találkoztatni a hallgatót, olvasót a kutatott személlyel. Ezenfelül a könyv írói még az értékelést is az olvasóra bízzák: „A tisztázó beszélgetések nyomán alakult ki az elv, hogy tartózkodunk Túróczy Zoltán egyes lépéseinek értékelésétől, az olvasóra bízva a véleményalkotást." Ez azért is fontos, mert a vélemények eltérhetnek, de még inkább azért, hogy a kutató maradjon a kutatott személy „mögött". Ez persze nem jelenti, hogy az életút leírása nem szükséges, hozzátehetjük, hogy abban is fontos dokumentumok tárulnak fel. Ezután az olvasó már nincs légüres térben. A könyv végén pedig: szólaljanak meg azok - egyre kevesebben! -, akiknek Túróczy Zoltánnal kapcsolatban még személyes emlékeik vannak. így az életút leírása és az emlékezések „keretbe foglalják" a lényeget. A könyv tartalmát a cím adja: Isten embere. „Mint pap legyek Isten embere, s mint Isten embere legyek pap." (L/538, kk.) Ezt nyomatékosítja a köztársasági elnökhöz írt kegyelmi kérvénye részlete: „Mindig is az volt az elvi álláspontom, hogy az egyház marad-
