Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század

A termékeny földeket gyorsan pusztította az erózió, a talaj egyre soványabb termést adott. Az emberek éhezni kezdtek. Lázadások törtek ki, elsöpörték a vezető rétegeket, az arisztokráciát, a papságot. Felbomlott a rend, a nagycsaládok egymásnak estek, tombolt az erőszak. Az éhező emberek megettek mindent, amit lehetett, ráfanyalodtak a patkányokra is, majd elterjedt az emberevés. Voltak olyan, nagyjából a húsvét-szigeti viszonyokkal rendelkező, szintén polinéziai hajósok által benépesített szigetek, ahol valóban paradicsomi körülményeket találtak a felfedezők.

2 Tehát nem szükségszerű az, hogy egy civilizáció elpusztítsa önmagát. A Húsvét-sziget társadalma mai szóhasználattal jóval fejlettebb volt, mint más, a természettel összhangban élő szigetlakó társadalom. A Húsvét-szigeten magasabb szintű volt a munkamegosztás, ott az emberek jóval többet dolgoztak, mint a paradicsomi körülmények között élők, így a ma oly divatos fogalom, a GDP is sokszorosa lehetett annak, amit a természetnek megfelelően élő társadalmakban számolhatnánk. Ez arra utal, hogy bánjunk óvatosan a társadalom fejlettségének és a társadalom teljesítményének fogalmával. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, miért nem tudták a húsvét-szigetiek abbahagyni az őket éltető természetes környezet pusztítását. Kb. 300 szobrot állítottak fel a tengerparton, további 700 kolosszus befejezetlen maradt. Úgy tűnik, az utolsó fatörzsig folytatták az öngyilkos munkálatokat, mert vagy félkészen hagyták ott a szobrokat a kőbányában, vagy a vontatásuk szakadt meg hirtelen. Pedig a favágások miatt jól láthatóan pusztult az őserdő, nyilvánvaló lehetett, hogy nagy baj van, de nem tudtak megállni. Miben reménykedhettek a Húsvét-sziget lakói? Talán abban, hogy a szobrok elnyerték a felsőbb hatalmak tetszését és az égiek majd valamiképpen megmentik őket. Vagy az is számíthatott, hogy ha leálltak volna a szobrok készítésével és szállításával, az hatalmas munkanélküliséggel és így a társadalom rendjének felbomlásával járt volna együtt. A vezető rétegeknek, a papoknak és a törzsfőknek ekkor el kellett volna ismerni, hogy hosszú időn át rosszul vezették a népet. Választ kell adnunk, másként nem tehetünk Világunk mai állapota olyasféle lehet, mint amilyen a Húsvét-szigeté volt a szoboremelések fénykorában. Globális környezeti válság, nyersanyag- és főleg energiaválság fenyeget bennünket. Civilizációnk hamarosan végveszélybe kerülhet. A Húsvét-sziget lakói az összeomláskor nem tudtak elmenekülni, nekünk sincs hová menni. A példátlan kihívás gyors választ követel, pár évtized múltán, ha így folytatjuk, már jóval kisebbek lehetnek az esélyek valamiféle átmenetre. Ahogy a Húsvét-sziget civilizációjának összeomlása és a hasonló természeti viszonyok között paradicsomi módon élők példája is mutatja, civilizációnk válságának oka alapvetően szellemi eredetű. Azaz nem elrendelt, hogy az emberiséget a 21. században apokaliptikus összeomlás sújtsa. Az ember nem egyszerűen egy kivételesen okos állatfaj, amely felemésztve környezete forrásait, elpusztul. Fel kell tárnunk, milyen szellemi útvesztés vezetett a környezeti és civilizációs válsághoz és megvilágosodva meg kell keresnünk, mit csinálhatunk, hogyan tehetjük fenntarthatóvá civilizációnkat. A civilizáció fenyegetettségének dolgában a kereszténységnek állást kell foglalnia. Mint látni fogjuk, a szellemi válság gyö-