Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - MÁNYOKI JÁNOS: A bárd éle

megnyilvánulásaként. Olyan közösségbe gyűlnek, amely maga sem mentes a hatalom és az agymosás különféle megnyilvánulásaitól, de azért - korunkhoz képest - csak csínján alkalmazza őket. Időnként játékszernek látszik képmutatók és félbolondok kezében, időnként megerősíti azokat, akik érzik szívükben az Isten jóságát. Előfordul, hogy István lelkész szinte cinikus tárgyiassággal beszél a híveiről. - Tulajdonképpen miért lettél pap? - Elgondolkodik. - Az egyetlen dolog, amivel érdemes foglalkozni... Újra Königsberg. A szigeten a dóm, a múzeum-templom. A jobb torony alatt evangélikus, a bal torony alatt ortodox kápolna. Amott gyertyák, ikonok, emitt orgonácska; Luther, Melanchthon színes üvegképe csillog a napsugárban. A templomhajó lezárva: üres. A karzaton, a két toronyban kiállítás: várostörténet, egyetemtörténet, Kant-múzeum. Alulról fölfelé, ebben a sorrendben: Kant került legközelebb az éghez. Látjuk Erzsébet cárnőt - Jelizaveta Petrovna -: Sztálin előtt majd kétszáz évvel ő már megszállta Kelet-Poroszországot. Mi lett volna, ha nem hal meg idő előtt? Hiábavaló kérdés. Aztán régi városkép: a porosz királyok koronázótemploma még állt. Egy emelettel följebb Brandenburgi Albert és a reformátorok: Németország második evangélikus alapítású egyeteme. A klasszikus idealizmus nagyjai, spanyol körgalléros kántorok, a königsbergi bölcs halotti maszkja. Japán és kínai Kant-kiadások. Kinn talán csöpög az eső, benn szörnyű fülledtség. István már leroskadt, Vilmos már leroskadt, meneküljünk. Elmenőben látom még Kant mauzóleumát: a szentély mögött, kívül található. Százhúsz éves építmény. Átvészelte a háborút, mint nálunk Gül Baba türbéje. Egyik téren Kalinyin szobra. A másik téren Lenin szobra. Mögötte bizánci katedrális épül. A Pregel - Pregolja - hídjáról bámulok: hajók, hajók a szemhatárig. Tengerjárók. Nem jönnek, nem mennek, csak állnak. Elbúcsúzunk Istvántól, elindulunk a tengernek. Óriás daru vesztegel, átbújunk alatta. Kutyák rohannak. Kerítések, ócskavasak között vergődünk előre. S furcsa látvány: hattyúcsalád ringatózik rozsdás pontonok között. Valójában egy nappal előbb már elbúcsúztam. Július huszonnegyedikén - estefelé volt - a szlavszki erdőben sétálgattunk. Amint szürkülni kezdett, visszafordultunk a falu felé. Sínpár haladt az erdőben; megálltunk mellette. Hirtelen fény villant, jött a vonat. Königsbergből Moszkvába tartott. Az utasok integettek, én is integettem. Aztán csöpögni kezdett az eső.