Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - MÁNYOKI JÁNOS: A bárd éle

Magyarországon általában nem tartották az oroszokat rossz embereknek. A magyarokban van ugyan félelem, de koránt sincs valami gyökeres ellenérzés az oroszsággal szemben. Hadifoglyaink borzalmasan gyötrődtek, de főleg magától a fogságtól meg az általános ínségtől. Magyar voltukért kevésbé. Hazatérve sokan elmondották, hogy az oroszok maguk is szörnyű nyomorúságot láttak. Arról is megemlékeztek, hogy az egyszerű nép a jóérzés, az irgalom számos jelét mutatta. Fiam utóbb azt állította, hogy az asszony a szemét kezdte törülni, miközben István lelkész tolmácsolt. Talán túlzás. Nem is az volt a célom, hogy bárkit megríkassak. Uzsonna közben a háziasszony - ritkuló fogú, ráncos, fejkendős - elmondja, hogy valójában litván. Egyik őse azonban - német vagy francia - Napóleon idejében itt kötött ki. Másik beszélgetőnk Pavel Krausz. Családos, középkorú férfi. Német származású, de már inkább oroszul beszél. Évtizedeken át Kazahsztánban élt, néhány évvel ezelőtt költözött ide. Elbúcsúzom tőlük: két hét múlva - amikor István lelkész újra jön - már Lengyelországban leszünk. Visszafelé menet megállunk az egyik tanyánál. A gazda lovakat tenyészt. Ménje is van, fedeztetni járnak hozzá. O is Kazahsztánból települt át: mokány ember, sötét a bőre, a haja. Egész formája török. Magyarázza, hogy a mén - gyönyörű, fényes fekete szőrű példány - megismeri saját csikóját: sohasem bántja, pedig az is hím, ráadásul már jócskán kifejlett. Közben egy kamasz lovagol hozzánk: a gazda fia. Vágtat. A hatalmas sörényt keményen markolja, szőrin üli meg a csődört. A kézfogásán aztán érzem, hogy nem piskóta gyerek. A lelkészhez fordulok: Ezek is a híveid? - Igen. A férfi német származású, bár lehet valami vérkeveredés; templomba mégis az asszony jár, aki tiszta orosz. A csecsemő az ágyterítőn fekszik: nagy fej, szokatlanul erős vonások. Mosolyog. Nem tudja, hogy bűnben fogant. Magánvádas bűnben: erőszaktétel. Az áldozat negyvenöt felé jár, özvegy. A tettes húszon alig túl: trabális részeg állatnak mondják. Más szempontból azonban hős: fejszével verte agyon a veszett farkasokat, mint egykor a csíki székelyek Báthori Endrét. Istvántól hallom az esetet. Tehát a gromovoi gyülekezet legifjabb tagja erőszak gyümölcse. Az istentiszteletet pedig nagymamája házánál tartjuk. Isten háta mögötti falucska: hatalmas erdők övezik. Száz-egynéhány lélek, több kilométer hosszan szétszórva. Középen elmegyógyintézet: talán többen lakják, mint a falut. A bolondok az udvaron, drótkerítés mögött, kiabálnak, integetnek. Egy részük az utcán: vegyülnek - állítólag szaporodnak - a józanok világával. Templomunk a földdel egyenlő: csalán borítja. De a torony - romosán - még áll. Nyomasztó minden. Talán nem is a környezet, hanem az idő okozza. Szörnyű fülledtség van: zápor záport követ. Amikor előbújik a nap, füstölni látszik minden. Akár a trópusokon. Két róta között járjuk a falut. Csizma kopog mögöttünk. Megfordulok: egészen alacsony, vállig érő emberke közelít. Hosszú, sötét lódenkabát borítja, fején a klasszikus Lenin-sapka, lehúzva egészen az orráig. Kimondhatatlan látvány: elfordulok, mert