Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - MÁNYOKI JÁNOS: A bárd éle
Szegénység. Lengyelország szinte Nyugat a kalinyingrádi körzetből nézve. Pedig a körzet azért megelőzi az orosz átlagot: német újságírók úgy látják, hogy a székhelyén határozottan érezni lehet valami - orosz léptékű - megpezsdülést. Azonban bármenynyire fontosak, most csupán érintőlegesen szólunk a gazdasági válságról és a lehetőségekről. Tartjuk magunkat az Úr szavához: Ember, ki tett engem köztetek bíróvá, vagy osztóvá? - Valójában kétezer lélekre figyelünk: ennyiből áll az egyházmegye. Minden ötszáz személyből csupán egy a lutheránus. A háború kitörésekor mintegy kettőszáz protestáns és húsz-egynéhány római katolikus templom állt ezen a területen. Némelyik hatalmas: több ezer ülőhellyel. A protestánsok száma megközelítette az egymilliót: csupán Königsbergben mintegy háromszázezren voltak. Aztán kitört a háború, megindult a menekülés, a kitelepítés: 1949-re úgyszólván a teljes lakosságot kicserélték. S nemcsak itt, hanem Kelet-Poroszország többi részében is: a lengyelekhez került mazuri területeken vagy a Litvániához csatolt Memel-vidéken. Összesen kettő és fél millió keleti porosz hagyta el ősei földjét. Amikor vendéglátómtól megtudtam, hogy a kalinyingrádi egyházközség jelenleg nyolcszáz lelket számlál - négyszázharmincezres városban -, már nem tudtam visszafojtani mosolyomat. El tudom képzelni, hogy Vlagyivosztokban többen vannak. Becslés szerint a körzet népességének két, két és fél százaléka lehet német származású: tehát húsz-huszonötezer lélek. Ennek a számnak nem egészen tizede a - legalább papíron nyilvántartott - evangélikus. További érdekesség, hogy a német származásúaknak egy jelentős része nem keleti porosz, hanem a szovjet birodalom - ahogy egy ismerősöm mondja: a biri - különböző részeiből települt ide. Másik sajátság, hogy az evangélikusok zöme nem vagy csupán gyöngén tud már németül: részben orosszá váltak, részben pedig már annak születtek. A német egyház a szovjet birodalom összeomlása után megkísérelte újjászervezni az evangélikus életet a kalinyingrádi körzetben. Az új egyházmegye szervezeti szempontból az Oroszországi Evangélikus Egyházhoz tartozik, de az anyagiakon és a lelkészek személyén keresztül igen erős a germán függés. Mind ez ideig Thuránszky István volt az egyetlen nem német a parókus lelkészek között, míg az oroszok - egy-két alkalommal - káplánként jelentek meg. Az egyházmegye központja Kalinyingrád. Szívesebben írnánk, hogy Königsberg, de a közelmúltban a város úgy döntött, hogy megtartja szovjet nevét. Leningrád - az első számú balti orosz város - ismét Szentpétervár. Kalinyingrád - a második számú balti orosz város - nem akar Königsberg lenni. A döntés árulkodik: Szentpétervár - lehetett bár Sankt-Peterburg - azért csak orosz város volt. Nincs komplexusuk. Nem így Königsberg esetében: ahhoz a városhoz nincs közük, csak Kalinyingrádhoz van. A háborúig huszonhárom protestáns és négy római katolikus templomban folytak az istentiszteletek. Az angol szőnyegbombázás, aztán az orosz ostrom rettenetes pusztítást végzett, de néhány szentegyház azért jó állapotban maradt. Amikor a kilencvenes évek közepén a németek megkezdték missziójukat, abban bíztak, hogy Lujza királyné emléktemplomát vissza tudják szerezni az evangélikus egyháznak. Nem így történt: a templomban ma is bábszínház működik, új egyházi központot kellett építeni.
