Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Figyelő - SULLAY GERGELY: Egy nagy ember portréjához (Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikája)

(L/289.). Érdekes az állami gyanú: „tömegmozgalmat szervez", sőt talán egy „Hitvalló Egyház" van születőben a „hivatalos" mellett? Végül: Isten embere puritán ember volt. Ezt a szót a legmélyebb és legnemesebb értelmében kell érteni. A mélységeket és magasságokat megjáró ember nem szédült azokba bele. Életmódján mindez semmit nem változtatott. Egy újabb személyes emlék. Többször meglátogatta a nagytarcsai Missziói Intézetet, annak néhány növendékét. A Keleti pályaudvartól HÉV-vel utazott, ott pedig egy lovas stráfkocsival vártam, hogy Kistarcsáról Nagytarcsára ne gyalog kelljen jönnie. Más volt a világ! De puritánságához tartozott, hogy jó darabig nem vette fel tiszteletdíját, és nem engedte nyugdíját sem felemeltetni. Mennyire jellemző egy Kapi Bélához írt levélrészlete: „...kérlek, hívd össze sürgősen a püspöki konferenciát... Van egy félárú jegy váltására jogosító igazolványom, amely január 24-én lejár. Ha eddig meg lehetne tartani a püspöki konferenciát, az nekem 60 Ft megtakarítást jelentene..." - írja 1948-ban Nyíregyházáról. S ezt nem egyszerűen az anyagi nehézségekkel küzdő, hanem a jelleméből fakadó puritán ember írta. Isten embere lassan elcsendesedő emberré lett. „Fokozatos szótalanabbá válása élete utolsó három évében feltehetően az előbbiekből következő tudatos elcsendesedés. Közvetlen környezetébe tartozók emlékezése szerint gyakran imádkozott azért, hogy öreg korára ne legyen »mindent kifecsego« vénember" - írja Tekus Ottó az utószóban (II./ 1138.). Míg végül is még egyszer imádságra nyílt ajka. Keveset írtam a kutatókról, írókról, emlékezőkről. Mentségem, hogy ők sem magukról akartak írni. A két kötet erről győzött meg. Engem az „Isten embere" cím és tartalom ragadott meg. S örülök, hogy mások is így látták őt. „...Túróczy Zoltán püspököt az egész magyar protestáns, de továbbmenőleg az egész magyar közvélemény elsősorban és kizárólag apostoli lelkületű igehirdetőnek, Isten emberének tartja, függetlenül minden politikától vagy a politikai élet bármilyen változásától..." - írta 1945-ben az egyházkerület elnöksége (L/165.). Azt hiszem, ez a vélemény azóta sem változott. Ezen túl pedig a könyv ösztönzést is adhat: egyházunknak, de a világnak ma is és mindig „Isten embereire" van szüksége. Keveházi László Egy nagy ember portréjához Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikája (Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002.) Vigh Károlyt könyvének megjelentetésében több cél is vezérelte: amint arra a szerző is utal, 1971-es kandidátusi disszertációjának közzétételét nemcsak az indokolta, hogy 1979-ben az eredeti munka harmada láthatott napvilágot, hanem mindenekelőtt az a tény is, hogy az 1990 óta megjelent kiadványok egyike sem foglalkozott a Horthy-rendszer külpolitikájának alternatíváival, így a mű Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek bemutatásával hiánypótló szerepet is be kíván tölteni.