Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Figyelő - KÁRPÁTI LÁSZLÓ: A kereszt népe (Örményország kincsei - Titkok az Ararátról. Kiállítás a Károlyi Palota Kulturális Központban)

• ÍZ:'" getlenné vált, ún. „zvartnoc" típusú templommodell, amely egyébként az 5-7. századból származik, a kiállítás egyik legszebb, arányaiban az építészeti kánonokat hordozó darabja. A kereszt kultuszának legemblematikusabb hordozói a khacskarok, amelyek a falfelülettől fokozatosan elválva önálló votív emlékként jelennek meg a tágabb szakrális miliőben. Külön érdekesség az a 15. századi kőkereszt, amelynek homloklapján nemcsak a bonyolult fonatos, indákból komponált szent jelkép jelenik meg, hanem egy egészalakos korpusz is. A faragványok némelyike a bizánci ikonográfia miniatúrák által közvetített típusait idézi, de a Kaukázus-vidék térben és időben távolabbi motívumkincsét is magán viseli. Csodálatra méltó, hogy az ismert történelmi kataklizmák ellenére a pusztulékony fából készült emlékek is fennmaradtak, mint a két pompásan faragott olvasóállvány vagy az 1176-ból való ajtókeret és -szárny. Az aranykort Ani városából származó bronzedények is reprezentálják. Időben jelentőset ugorva, javarészt 17-18. századi textíliák és ötvösművek mutatják be az örmény liturgia legfontosabb paramentumait. Filigrán díszű, festett zománc és ékköves berakású oltárkeresztek, ripidionok (legyezők), jellegzetesen magas talapzatú, alacsony cuppájú kelyhek érzékeltetik az oltárékítmények gazdagságát. Miután az örmény templomokban ikonosztázion nincsen, az övmagasságig megemelt szentélypadlószint fölött díszes függöny takarja el az oltárteret. Ezek a változatos eljárással készült kárpitok gyakran provinciális vagy népi ízűek; az ábrázolt alakokon és jeleneteken az applikált, szövött és hímzett eljárások egyaránt fellelhetőek. A függönyök másik csoportja fadúcokról nyomott. Az iszlám művészetből kölcsönzött ornamentális bordűrben jelennek meg újszövetségi és hagiografikus jelenetek, szentek, apostolok medalionjai. Az eljárás közeli rokonságot mutat a perzsiai diaszpóra, elsősorban Iszfahán manufaktúráinak napjainkig divatos, ún. khalamkhar technikájával. A püspökök, papok és diakónusok szertartási öltözete részben egyezik az orthodox előírásoknak megfelelő darabokkal (szticharion, epitrachilion, öv és kézelő), részben különbözik (palást, gallér /vakas/ és a papok által is viselt mitra, valamint a püspöki infula). Valamennyire jellemző a gyakori, többnyire fémszállal kombinált, reliefszerű magashímzés és a kalligrafikus feliratok sokasága. A 18. századi darabokra jellemző, hogy archaikus, gyakran bizantinizáló stílusjegyek barokkos nyugati elemekkel keverednek. A nyugati befolyást minden bizonnyal erősítette a Velencében és Amszterdamban nyomtatott könyvek illusztrációinak formanyelve. Az egyes darabok származási helyére utalhat a díszítmények hangsúlyozott csoportja, mint pl. az egyik epitrachilion, ahol a szenvedéstörténet teljes eszköztárát és a szentföldi topográfia legfontosabb helyszíneit is felsorakoztatták. Az előbb említett könyvek csoportjából kiemelkedik az 1512-ben Velencében kiadott első nyomtatott örmény könyv, a Parzatomar. A kaukázusi és azon belül örményként számon tartott sárkányos díszítő stílust két 18. századi darab képviseli. Talán teljesebb lenne a kép, ha a kiállítás rendezői akár tárgyakban, akár illusztratív módon utaltak volna a már korábban említett, és a száműzetésbe kényszerített örmények szempontjából fontos helyek értékeire, és az ott fellelhető kultúrkincs megjelenítésére.