Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Seminarium ecclesiae - GYŐRI L. JÁNOS: Gondolatok a korszerű magyar protestáns műveltség tartalmáról

Út a korszerű magyar protestáns műveltség felé írásunk előző fejezetének tanulságai azt mutatják, hogy a magyar protestáns műveltség tartalmi elemeit mai világunkban gyakran már csupán nyomokban fedezhetjük föl, sőt bizonyos részük teljesen el is tűnt. Mindez jórészt annak következménye, hogy korunk kereszténysége elsősorban az egészséges Isten-ember kapcsolat kérdésében s ezáltal kegyességében szenved szükséget. Egyetérthetünk tehát a magyar protestantizmus jövőbeli útjait elemző Kósa László megállapításával, aki a megújulás zálogát a hitbeli megújulásban látja. „Ez (mármint a hitbeli megújulás) nem tárgya mérlegelésnek, fejtegetésnek, elemzésnek - írja Kósa László. - Csak annyit mondhatunk, ha az Úristen megadta az embernek a szabad akaratot, engedjük érvényesülni, akarjuk, fogadjuk el a hitet, Isten ingyen kegyelemből való ajándékát."

46 Ez a biblikus érvelés valóban érvényes az egyén hitre jutásának kérdésében, hiszen az valóban nem lehet racionális elemzés tárgya, viszont a kereszténység történetében ismétlődő nagy lelki megújulásoknak mint egyházszociológiai jelenségeknek igenis megvan a maguk sajátos természetrajza, amely némileg modellezhető és elemezhető is. Ezeket a történelmi tanulságokat érdemes vizsgálat tárgyává tenni, hiszen mai helyzetünkben is lehetnek üzenetei. A kereszténység történetének nagy, műveltségi szempontból is lényeges lelki megújulási törekvései élén többnyire olyan jelentős személyiségek álltak, akik megtérésük előtt számottevő - mai fogalmaink szerint világi - műveltséggel rendelkeztek. Maga Pál apostol nyitja a sort, akinek hellenisztikus műveltségéhez nem fér kétség. Szent Ágoston és általában az egyházatyák jártassága az antik műveltségben szintén közismert. A reformátorok működése sem képzelhető el a humanista szövegkritika alapos ismerete és alkalmazása nélkül. Legbeszédesebb talán Kálvin esete, aki abbahagyva teológiai tanulmányait, előbb jogot végzett, majd humanista szövegkritikai munkálatokat folytatott, s csak ezután tért újra vissza a teológia területére. A 18. századi presbiteriánus lelkész, Jonathan Edwards tudatosan törekedett arra, hogy reformgondolatait filozófiailag is megalapozza, s így nemcsak a század jelentős amerikai belmissziós mozgalmának vezetőjévé vált, hanem Amerika evilági küldetésének filozófiai megfogalmazójává is.

47 A 20. század eleji újreformátori teológia képviselőinek (pl. Barth Károly) vagy a történelmi kálvinizmus irányát kialakító holland Abraham Kuyper

48 műveltsége a 19. századi liberális, kultúrprotestáns szellemiségben gyökerezett, s ez a világias beágyazottság tette alkalmassá őket arra, hogy megtérésük után hitelesen képviseljék az evangélium igazságait a modern világban. Mint látható, a lelki ébredések, megújulások szempontjából nem igazán helytálló egyház és világ, szent és profán, világi és egyházi műveltségelem éles szétválasztása. Valami megmagyarázhatatlan, de a történelemben ismételten megtapasztalható dialektika kapcsolja egybe ezeket a látszólag ellentétes tényezőket. A reformátorok megérezték ebből valamit, amikor a papi funkciót deklerikalizálták, s az egyetemes papságról kezdtek beszélni. A jelentős keresztény megújulási mozgalmak irányítói esetében az átlagon felüli gyakran nem is kimondottan teológiai - műveltség láthatóan megelőzte magát a hitre